interju
   I. fejezet
  II. fejezet
III. fejezet
IV. fejezet
 V. fejezet
Csudajó, gyönyörű az élet
- Schön Zsófi önéletírása -
( Magyar Könyvklub, 2000 )
          “ Nekem azt ígérték, hogy repülni fogok, de egész idő alatt villamoson zötykölődtem.”
                        ( Ilja Fajnzilberg )
1.

 …Egy hónap alatt két óvodából dobtak ki. Otthon természetesen olyan voltam, mint egy angyal, azért, hogy ne adjanak be újabb fehér köpenyes helyekre. De beadtak. Végül kikötöttem egy elsőrendűnek számító, de borzalmas óvodában, ez akkor a Luxus Áruház felett működött. Az óvodának három dolgot köszönhettem: vegetáriánus lettem, megtanultam magamon csalásokkal segíteni, és elvesztettem minden bizalmamat a közösségi nevelésben. Végül is ez nem kevés…( … ) Szóval végül begyömöszöltek a Luxus Áruház fölötti óvodába. Minden perc, amit ott kellett töltenem, kínszenvedés volt. Ingerült, rosszindulatú óvónok, idomított gyerekek, én pedig frissen hazacibálva az újfalui szabadságból…Kristálytisztán éreztem, az első pillanattól, hogy itt nekem csak rossz lehet, és az egészből nem sülhet ki semmi értelmes, még a legnagyobb igyekezettel sem. Így hát nem is igyekeztem. Újfalun fiúk között játszottam, verekedtem, és az első óvodai napomon fölényes rutinnal berúgtam az ágy alá Takács Mackót…
 

2.

…Beírattak az iskolába. Egy belvárosi, nagyon elit iskolába, ahol olyan légkör volt, mint egy katonai büntetőintézetben. Eleinte jó volt, mert annyira utáltam az óvodát, hogy bármi mást elviseltem…(…) Amikor először mentem évnyitóra, a lány, akit rögtön megpillantottam, ki más lehetett, mint Takács Mackó. Örömmel üdvözölt. Ezt egy kissé furcsállottam, de aztán a tizenkét év alatt semmi bajunk nem volt egymással…(…) Én az iskolában se barátkoztam. Csak ültem, bámészkodtam, és vártam, hogy odajöjjenek hozzám. Oda is jöttek…(…) A második évben már barátkoztam…Eleinte csak Stein Gyöngyivel, mert nagyon közel lakott hozzánk. Átfutottam egy átjáróházon, és máris az udvarukba értem. A nagymamája volt a házmester. Gyöngyivel sokat játszottunk a koszos és kopár udvaron és a cselédlépcsőn. Egyszer rendeztünk a lakóknak egy képkiállítást a vízfestményeinkből. Gyöngyinek volt egy kutyája, mogorva foxterrier, Pletyka. Sétáltattuk a környező utcákon, néha a Tabánban…(…)
Ebben a második évben már “Kisschön” voltam, és Ádám, aki ötödikbe járt, “ a Nagyschön”.Tetszett a dolog, sokat számított egy báty. Csakhogy Ádámot hamarosan eltanácsolták. Magyarul: kirúgták. Akkor könyvelték el problémás gyereknek…A szüleink fontolgatták, hogy bentlakásos iskolába adják.
 Voltak az osztályban vezéregyéniségű lányok, a legnépszerűbb közöttük Kovács Kati. A szülei és a tanárok csodagyerekként kezelték. Valóban jó adottsága volt mindenhez, kivéve a tornát. Eredetien rajzolt, szépen énekelt, és meghökkentő ötletekkel kápráztatott el minket…Szemtelen volt, nagyszájú, közfigyelemre éhes. Minden fiú körülötte dongott, amíg a második év közepén, szende mosolyával beállított Ámos Zsuzsa, vagyis Panda, és ezzel megkezdődött a harc. És megkezdődött egy másfajta értékrendszer érvényesülése.
 Ebbe az iskolába nem járhatott akárki. Nemcsak az értelmi képességük figyelembevételével rostálták a gyerekeket a felvételkor, sőt később is, évenként, hanem más szempont szerint is. Ez nyílt titok volt a szülők előtt, természetesen mi, gyerekek, még nem fogtuk fel ezeket a dolgokat akkor…Csupa kádergyerek, a politikai és a művészeti élet nagyjainak sarjai tették ki az állományt. Tenyésztett példányok voltunk, és aki nem akart “a mi kutyánk kölyke” lenni, nem akart teljesíteni és megfelelni, az előbb-utóbb eltűnt az iskolából, vagy önként, vagy hozzásegítették. Ma is, amikor híreket hallgatok vagy belenézek az újságba, visszaköszönnek a nevek, osztálytársam volt, alattam járt, felettem járt, cés volt, dés volt…
 Én nagyon ártatlanul keveredtem az egészbe. Ádám időnként magyarázott valamit, de nem érdekelt, védett a bambaságom…(…) …talán éppen Kovács Katinál mutatkoztak az ösztönös lázadás jelei, bár ekkor még ő is őrülten próbált beilleszkedni, és csak a középiskolában lett az, aki…Panda más volt. Hamar kinyílt a szeme. Az ő apja nagymenő diplomataként járta a világot, Zsuzsa Londonban töltötte az első éveit, és ezért érkezett késéssel az osztályba…de ahhoz még idejében, hogy felkavarja az állóvizet.
 

3
 

 Volt az Anker köztől nem messze egy bolt, ahol használt biciklialkatrészeket is árultak, minden délután ott gyülekeztek a környékbeli fiúk. Mi, lányok, persze tudtuk, azért mentünk arra. Tulajdonképpen fagylaltozni indultunk, csak hát mehettünk volna akár száz más helyre is…Stein Gyöngyi mondta, hogy a Bazilikával szemben van egy hely, ott a legjobb a vanília, és én nem vitatkoztam, bár sosem ettem vaníliát, mert nem szerettem. Meglepetésünkre Panda is hozzánk csapódott, különtornáról jöttünk ki, ácsorogtunk, beszélgettünk az iskola előtt, és Panda, amikor meghallotta, hogy fagylaltozás lesz, a vállára akasztotta a tornazsákját, és hívás nélkül, a világ legtermészetesebb módján jött velünk. Mentünk át az óvároson, és fecsegtünk. Odaértünk az alkatrészes bolthoz. Milyen jóképű ez a fiú, mondta egyszer csak Panda. Melyik, kérdeztem, mert legalább hatan csoportosultak a kirakatnál. Hát az, aki a biciklin ül, nevetett Panda. Megfordultam és visszanéztem. Az a fiú Solymár Tamás volt, kék gyapjúpulóverben, feszes térdnadrágban. Intett nekem. Ismered, csodálkozott Ámos Zsuzsi. A bátyám barátja, magyaráztam. Hogy hívják, kérdezte Panda. Mondtam, hogy Tamás a neve. Tamás, ismételte Panda dallamosan, sokat sejtetően. És hirtelen engem a Tamás név elgondolkodtatott…(…)…Ámos Zsuzsi megállt, és fesztelenül bámulta Solymár Tamást. És a bátyád kicsoda, kérdezte. Hát a Nagyschön, felelte Stein Gyöngyi mogorván, akinek tetszett a bátyám. És őt hogy hívják, folytatta Ámos Zsuzsi. Nem válaszoltam. Borzasztóan drukkoltam, hogy inkább Solymár Tamásra legyen kíváncsi. Stein Gyöngyi hamarabb észrevehette Ádámot, mint én, mert elindult hazafelé, a Kossuth Lajos utcába. Már régóta odavolt a bátyámért, de nem mérkőzött meg Pandával, eleve feladta. Ádám a Rumbach Sebestyén utca felől jött, az új versenykerékpárján. Szóval, hogy hívják a bátyádat, nézett rám Ámos Zsuzsi. Ott jön, kérdezd meg tőle, ha ennyire érdekel, feleltem, és mutattam Ádámot. Persze, nem hittem, hogy van bátorsága hozzá, de tévedtem…
 

4

 Hogyan is néztünk ki középiskolás korunkban? A puritanizmus volt a divat, persze azért megvoltak a kötelező kellékek. Elsősorban a farmer, a hímzett parasztingek, a hosszú, kibontott haj, az alföldi papucsok és bakancsok, a nagy, bő, sokzsebes viharkabátok, a vadásztáskák…(…)
 Pandáéknak volt egy nyaralójuk Badacsonyban, egy nagy és omladozó régi kúria…(…) Ádámot egész nyárra meghívták…Solymár Tamás kiszínezett egy történetet arról, hogyan tette magáévá először Pandát, és ezt a történetet sokszor elmesélte…(…) Ádám kétszer nyaralt Badacsonyban. Keveset beszélt erről, hiába faggattam. Nagyon jó volt, mondta, és ezzel lezárta a témát. A második nyáron váratlanul megjelent Solymár Tamás. Ez közvetlenül azelőtt történt, hogy összeverekedtek a Torockó kertjében. A két badacsonyi nyaralás között volt egy rövid közjáték, amikor négyen elutaztunk Kelet-Berlinbe…Azért elég speciális helyzet lehet, mondta Solymár Tamás, német zsidónak lenni, főleg Berlinben. Vitatkoztak ők hárman, én hallgattam. Az volt a véleményem, hogy Pesten is elég speciális helyzet magyar zsidónak lenni…

5

 Emlékszem, a karácsonyi ajándékok után kutattunk Ádámmal anyánk szekrényében, amikor megtaláltuk a keresztlevelünket. Nocsak, vigyorgott Ádám, hát mégiscsak benyuvasztottak minket az egyházba. Meglepődtem, nem tudtam erről. Akkor mi most mik vagyunk, kérdeztem a bátyámtól. Egy kocsi kutya zsiresztény kölykei, nevetett Ádám. Nem foglalkozott tovább a dologgal, meggyőződéses ateista volt, bár sokat olvasott a vallásokról. Nekem nehezebb volt. Ádám ezen is csak nevetett, keress egy jó srácot, mondta, majd az megadja neked az identitásodat.
 

6

 Nyolcéves lehettem, a bátyám tizenegy múlt…A rántott húsnál tartotunk, Ádám épen uborkasalátát tömött a szájába, és iskolai élményekrol beszélt. Szemét egy zsidó ez az Irénke néni, fejezte be az egyik történetet. Éreztem, hogy megállnak a levegőben a kések, villák, mit mondtál, kérdezte sápadtan apa. Ádám megismételte. Akkor eljött az igazság pillanata, és a szüleink nem titkolózhattak tovább. Emlékszem, hogy én sírva fakadtam, és Ádám is zavarba jött. Este az ágy szélén ültünk, sokáig beszélgettünk. Azt hittem, a zsidó, az valami rossz, az olyan, mint a geci, suttogta Ádám. Másnap elmesélte az egészet Solymár Tamásnak. Tudod, az a zsével kezdődő vagyunk, mondta Ádám, aki jó ideig nem volt hajlandó kiejteni a száján a szót. De hát tudom, felelte meglepetés nélkül Solymár Tamás. Honnan, kérdezte a bátyám. Anyám mondta, közölte Solymár Tamás…(…)
 …És aztán hatvannyolcban…(…) Ádám már tizenöt éves volt, valamennyire értette a helyzetet. A tankokat is látta a Balatonnál…Apa azt mondta, jobb, ha magyarosít, lehetnénk Szép, Szentesi vagy Széplaki…(…)…Itt mindig készenlétben kell állni, mondta apa, ezért van nektek keresztleveletek is, mindjárt megmutatom, hol keressétek…Összenéztünk Ádámmal, szóval hát ezért, dünnyögte a bátyám.

7

 Miután Ádám meghalt, folyton utaztam. Főleg Párizsban volt jó, ott úgy tűnt, létezik egy másik időszámítás is. Aztán hazajöttem, végigmentem a Vármegye utcán, a Kossuth Lajos utcán, elsétáltam a Deák tér felé. Nem vagyok honvágyas típus, nem éreztem boldogságot, nem éreztem megkönnyebbülést, nem éreztem semmit. Egyszerűen csak rájöttem, hogy minden fontos dolog itt történt velem, ezen a kutyaszaros pár méteren. És hogy nincs megoldás, mert aki elmegy, az is vesztes, aki itt marad, az is vesztes.