Szijj Ferenc:
FÉNYDARAB
Október 22, Liget Galéria, Várnai Gyula kiállítása
Két szobor, faliszobor vagy relief, egymással szemben. Egy ajtó nagyságú vaslemez, egyik élével a falnak támasztva, kb. 45 fokos szögben. A vaslemezbe egy képet vágtak, melegvágóval, egy lépcső perspektívikus ábráját. Három lépcsőfok, ujjnyi vastag vonalakkal, a vonalak nem érnek össze. Mint egy papírsablon, mellyel falra vagy zsákra vagy ládára festenek jeleket vagy szövegeket. Erős lámpa világítja meg a vaslemezt, és az ábrát a falra vetíti. Némi gyanútlan szemlélődés után tűnik csak fel, hogy a perspektíva megváltozott, most egy jobb oldali nézőpontból látni a lépcsőt (vagy hátulról, egy átlátszó lépcsőt?), a vonalak épp ellenkezôleg rövidülnek. De más is történt. A vetített kép balról jobbra, ahogy mind nagyobb távolságot tesz meg s mind jobban szóródik a fény, egyre homályosabb. Ha egy Escher-darabont fellépkedne a lépcsőn, egyre nagyobbnak látnám, s közeledne felém. Talán jobb kezében tartaná a fáklyát, és baljában a tőrt, és a tőr és a fáklya a megtévesztésig hasonlítana egymásra.
A szemközti falon egy fekete iskolai tábla, alatta egy fehér porcelán mosdókagyló. A mosdókagylón nincsen csap, és akkor a tábla bizonyára tükör. Mintha nem lenne kezem, hogy megmossam, és arcom, hogy megbizonyosodjam. Vagy pedig ők fordultak el tőlem, visszavontak mindent, és a maguk fényének élnek.
Sétálok egy kicsit a Városligetben. A szaladgáló kutyákhoz képest, és a lombjukat hullató fákhoz képest, és a növények komor színei között az emberek csak szobrok, képzelem
162. NOT QUITE 5 AND NOT QUITE 6
- installation by Gyula Várnai. In
collaboration with Liget Gallery, this exhibition was shown by the Szeged
Community Centre Gallery
Ferenc Szijj: Light piece
22nd of October, Gyula Várnai's exhibition
Two
statues or reliefs, facing each other. A door-size iron plate, leaning
aganist the wall with one edge, at on angle of 45. Into the iron plate
a figure has been cut, with a solderer, the perspective image of stairs.
Three steps, shaped with inch wide lines, the lines don't meet. Like a
master plate to paint signs or texts on sacks or pacing cases. A strong
light illuminates the plate, the figure is projected onto the wall. It
is only after a few minutes of innocent meditation that one discovers:
the perspective has changed, the stairs are seen from the right now (or
from behind, transparent stairs?), the lines are shortening inversely.
And there's something else, too. The farther parts of the projection are
blurred, as the journey of the light grows longer and the light itself
becomes more and more scattered. If an Escher guardsman mounted these stairs,
while approaching me, he would seem bigger and bigger. He would carry
the torch perhaps in his right, and in his left the dagger, and one could
not tell the torch from the dagger, so similar they wuld be. On the opposite
wall is a blackboard, like the ones in schools, and beneath a white china
basin. There is notap above the basin, so the blackboard must be a mirror.
As if I had no hands to wash and face to be ascertained. Or it is they
who turned away, took back everything, living in their own light. I have
a walk in the City Park. Compared with the dogs running around, and the
trees shedding their leaves, and among the gloomy colours of plants, men
are just statues, I imagine.