Noam Chomsky:
Az iraki háború és a demokrácia semmibevétele
(Kivonatos fordítás egy könyvbõl*)
ZNet - 2003. október 31.. Michael Albert
<sysop@ZMAG.ORG>rt" <sysop@ZMAG.ORG>

    Az iraki háború bírálói támadják a kormány lefegyverzéssel, elrettentéssel és terrorizmussal kapcsolatos érveit. Ezekben alig van szó a Közel-Kelet felszabadításáról, a demokratizálásról és a fegyverzetellenõrzéstõl független, a Biztonsági Tanácsra vagy a kormányzatra tartozó kérdésekrõl. A jelenlegi tisztségviselõk semmi sajnálkozást nem mutatnak a Szaddam Husszein számára korábban nyújtott támogatások miatt. Nyoma sincs semmiféle megbánásnak amiatt, hogy segítették a veszélyes tömegpusztító fegyverek kifejlesztését.

    A jelenlegi vezetõség nem magyarázta meg, hogy mikor és miért dobták félre 1991-es nézetüket, amely szerint „minden lehetséges világ legjobbika" lenne egy „Szaddám Husszein nélküli vasöklû iraki junta", amelyik úgy kormányozna, mind Szaddám, de nem követné el annak 1990 augusztusi hibáját. Akkoriban a brit szövetségesek mai tisztségviselõi ellenzékben voltak és sokkal szabadabbak, mint a thatcheriták, ezért szóba hozták Szaddám brit támogatással elkövetett bûneit. Figyelemre méltó, hogy a parlamenti jegyzõkönyvekben a tiltakozók között nem találhatók meg Tony Blair, Jack Straw, Geoff Hoon, és az Új Munkáspárt más vezetõ alakjainak nevei. 2002 decemberében Jack Straw, akkori külügyminiszter nyilvánosságra hozott egy anyagot Szaddám bûneirõl. Ezeket az iraki vezetõ abban az idõszakban követte el, amikor határozott amerikai és brit támogatásban részesült. Straw nem adott magyarázatot arra, hogy ugyan mitõl változott meg Szaddám korábbi jó jelleme és viselkedése.

    Amikor Straw 2001-ben belügyminiszter volt, egy iraki a letartóztatása és kínvallatása után Angliába menekült, s Straw megtagadta tõle a menekült-helyzet iránti kérését. (A belügyminisztérium megmagyarázta, hogy „Straw tudja, hogy a menekültre odahaza tisztességes per illetve független jogi eljárás vár.")
    Straw átalakulása igen hasonló Clinton elnök szeptember 8 és 11 közötti azon felfedezéséhez, hogy Indonézia az elmúlt 25 évben Kelet-Timoron visszatetszõ dolgokat mûvelt az EÁ és Nagybritannia határozott támogatásával.

    A „készségesek szövetségén" belül az amerikai közvéleményt legalább részben befolyásolja a szeptemberben megindított hírverés. Angliában a lakosság durván felerészben vélekedett kedvezõtlenül a háborúról, de a kormány eltûrte, hogy az EÁ semmibe vegye a brit aggodalmakat.
    A két szövetségesen túl a gondok komolyabbak. Németországban és Franciaországban a kormányok hivatalos álláspontja összhangban van a lakosság nagy többségének hábrúellenes véleményével. Ezt Washington és sok jegyzetíró keserûen elítéli.
    Donald Rumsfeld az ellenállókat „Öreg Európának" nevezi. Az „Új Európa" jelképe Olaszország, amelyiknek a miniszterelnöke, Berlusconi ellátogatott a Fehér Házba - bár országának a lakossága ellenzi a háborút. Az Öreg és Új Európa kormányai közti különbség annyi, hogy az elõbbiek véleménye egyezik a lakosságuk véleményével és visszautasítják Washington utasításait.
    Emlékeztetni kell arra, hogy a világ önjelölt vezetõi, Bush, Powell és a többiek nyíltan kijelentették, hogy háborút indítanak, akármit is mond az ENSZ.
    A Gallup valamint más nyugati vagy keleti helyi közvéleménykutatók vizsgálatai azt mutatták, hogy a kizárólag az EÁ és szövetségesei által, ENSZ-támogatás nélkül indított háborújának támogatottsága sehol nem emelkedett 11% fölé. Ha az ENSZ támogatja a háborút, akkor a támogatottság már jóval magasabb, 13 és 51% között volt (Ezek Spanyolország illetve Hollandia arányai).
    Azt a nyolc országot, amelynek a vezetõi kijelentették, hogy õk az Új Európához tartoznak, megdícsérték bátorságukért és tisztességükért. A nyolcak nyilatkozatukban a Biztonsági Tanács határozataival való egyetértésükere hivatkoztak, de tételesen nem idézték azokat.
    A nyilatkozatuk után a sajtó diadalmaskodva a németek és franciák elszigetelésérõl írt. Az elszigetelésük a érdekében, nem is hívták meg õket az Új Európa nyilatkozatának aláírására, félve attól, hogy azt esetleg aláírják.
    Állandóan azt hangoztatják, hogy az ígéretes Új Európa Washingon mögött áll, s azt állítják, hogy „sok európai támogatja az EÁ nézeteit, ha Franciaország és Németország nem is." Azonban ki ez a „sok európai?" Átnézve a közvéleménykutatási adatokat kiderül, hogy az Új Európában többen ellenzik EÁ véleményét, mint Franciaországban és Németországban. Különösen igaz ez Olaszországra és Spanyolországra nézve, amelyeket megdícsértek, mint az Új Európa vezetõit. Washington örömére a korábbi kommunista országok csatlakoztak az Új Európához. Ezek között van Macedónia, ahol az ENSZ-támogatás nélküli amerikai támadást a megkérdezettek 4 %-a támogatja, és Románia. ahol ez az arány 11%.

    Azokban a lapokban, amelyek a demokráciát jelentõs értéknek tekintik, a fõcímekben arról olvashatunk, hogy az Öreg Európa valójában magában foglalja az európaiak többségét, Keletet és Nyugatot, míg az Új Európa csupán néhány vezetõt jelent, akik lakosságuk véleményétõl függetlenül felsorakoznak Washington mögé.
    Sok cikkben a háborúelleneséget Washington piaci gondjaként kezelik.
    A színkép szabadalevû végén Richard Holbrooke kihangsúlyozza azt a nagyon fontos kérdést, hogy ha összeadjuk az Új Európa, a nyolc ország lakóinak számát, az nagyobb, mint az alá nem író országok lakossága. Ez ugyan igaz, de azt nem említi, hogy ezekben a lakosság túlnyomó része ellenzi a háborút, még nagyobb arányban, mint az Öreg Európában.

    A Wall Street Journal cikkírói szidják a médiát, mint baloldaliakat,  „akik azzal a nevetséges eszmével jönnek elõ, hogy Franciaország és Németország Európa nevében beszél, holott kisebbségben vannak. Hazugságaikkal szolgálják azok politikai céljait, mind Európában, mind Amerikában, akik ellenzik Bush elnök iraki céljait."

    Ez a következtetés akkor igaz, ha kizárjuk Európából az európaiakat, s elvetjük azt a radikális baloldali tant, hogy a népeknek valamilyen szerepe van a demokratikus társadalmakban.