VISSZA A LISTÁHOZ
 

    Szabó Erik
    BEUYS MŰVÉSZETÉNEK ÖKOLÓGIAI VETÜLETE
    /Ökotáj 27-28. szám/

    Nem messze a Hősök terétől, a Műcsarnok mellett látható egy kis tölgyfa, amelyet 2000 október végén ültettek Joseph Beuys tiszteletére. Az akkor rendezett ötnapos nemzetközi konferencia egyik  aktusa volt ez a faültetés. Hat ország Beuys-szakértői látogattak meg bennünket 2000 október végén, hogy elmondjanak nekünk valamit erről a rendkívüli művészről. A Joseph Beuys-szimpóziumot a budapesti Műcsarnokban tartották meg, párhuzamosan a Liget-galériában fotókiállítást rendeztek.
    Az a gondolat, hogy Minden ember művész, talán nem volt egészen új már, de Beuys mindig újból emlékezetünkbe idézte, mindenekelőtt bátor akcióművészetével. Az 1986-ban elhunyt Joseph Beuys a huszadik századi német és egyetemes művészet egyik meghatározó személysége volt, s jelentős szerepet játszott a Zöldek mozgalmának létrejöttében az akkori Nyugat-Németországban. Végül sikerült neki, hogy a nyugatnémet polgárok szociális és ökológiai gondolkodásmódját döntően befolyásolja és megújítsa. Természetesen neki is megvoltak a maga szellemi tanítómesterei, mindenekelőtt Rudolf Steiner, a nagy filozófus és tanár, aki magyarul is kiválóan tudott.
    A konferencia résztvevői górcső alá vették Joseph Beuyst, a festőt, a szobrászt, az akcióművészt, a düsseldorfi művészeti akadémia  professzorát, a zöldet, az elkötelezett alkotót. Nem minden előadás volt közérthető, és időnként még annak is fennállt némi veszélye, hogy létrehozzák személyi kultuszát. Néhány helyen meg az az érzés is mocorgott az emberben, hogy az úgynevezett fejlett nyugati emberek most megint leiskoláznak bennünket.
    A Beuys-konferencia középpontjában nemcsak a művészet témája állt, hanem az ökológia, a demokrácia és még sok minden más is. A szimpózium egyetlen kis szépséghibája talán a faültetés helyének kiválasztása volt. Mert a Beuys emlékére ültetett magyarországi tölgyfának nem sok az esélye a túlélésre. A magyar városokban az élet már alig elviselhető, emberhez teljesen méltatlan viszonyok uralkodnak, hangzott el a konferencián. Egy olyan világban, amilyet ma Budapesten vagy Magyarországon találunk, amelyben a férfiak átlagos várható élettartama csupán 60 év, kinek van még életkedve.
    A szimpozionon ökológiáról is szó esett, hála Istennek. A zaj, a mérgező gépjármű-kipufogógázok, a por, de főleg a mindenütt jelenlevő stressz az életminőség nullapontra süllyedését okozta. Magyarország szinte belefullad a környezeti problémáiba. Egy négyéves időszakban Magyarországon négy különböző környezetvédelmi miniszter volt hivatalban. Ez természetesen magáért beszél, és felvetődik a kérdés: meg akarjuk-e egyáltalán oldani a környezeti gondjainkat? Budapest már egy horrorváros lett, és mi vagyunk érte a felelősek. Magyarország meglehetősen morbid országnak tűnik, sok mindennek enyhén temetői lehelete van, de mindenekelőtt az ökológiai helyzetünknek. A pszichoanalitikus szemével nézve szinte már az apránkénti, tudatalatti kollektív öngyilkossággal határos az, amit mi napról-napra teszünk. Talán egy kissé nekrofilok vagyunk?
    1956-ról is szó esett a konferencián. Arról az időszakról, amikor egyes emberek még arra is hajlandók voltak, hogy bizonyos eszmékért - mint a szabadságért, a népek önrendelkezési jogáért, a nemzeti szuverenitásért, az autonómiáért stb. - az életüket áldozzák. Ma azt látjuk, hogy a magyarok többsége a "szabadsággal" egyértelműen visszaél. Hiszen a szabadság nem a másokkal szembeni közönyt és brutalitást jelenti. Egyre inkább az egocentrikus terror dominál nálunk. Hol marad itt hely a tiszteletnek a saját hőseink iránt, akik valóban eszményekért haltak meg?
    Karátson Gábor író és a környezetvédelmi Védegylet elnöke gyakran beszél arról a problémáról, hogy a jelenkori Magyarországon hiányzik az önbecsülés. Egy nép, amelynek erősen zavart az öntudata, és már magát sem tiszteli, hogyan tisztelné környezetét, vagy más embert? El kellene mennie Magyarországnak egy jó mélypszichológushoz, és ki kellene kérnie a tanácsait. Hiszen úgy látszik, hogy különösen erős a halálösztönünk és a halálvágyunk. Hol vannak hát ökológiai problémáink mélypszichológiai gyökerei? Nyilvánvalóan különösen alkalmas pszichológusra van szükségünk, olyanra, aki jól átlátja lelkiállapotunkat, és támogat bennünket az öngyógyításban. Persze most lehet vitatkozni, okoskodni és fontoskodni, aminek mindig nagy hagyománya volt nálunk. És talán ezért is állunk környezetvédelmi szempontból ott, ahol állunk. Hogy mondta Madách? A tett halála az okoskodás.

    A mondavilág

    Dr. Göllner Mária, aki Rudolf Steiner magyar tanítványa volt, német nyelven írt visszaemlékezését 1973 jelentették meg; Maria von Nagy néven jegyezte (Rudolf Steiner über seine letzte Ansprache, über Ungarn und über die Schweiz). A könyv szerint a Turáni-alföld egy földrajzi és egy szimbolikus fogalom. Különböző népek mondaköre őrzi a legendát a Turáni-alföldről, amely a népvándorlások egyik jelentős kiinduló állomása volt. A monda szerint az időszámításunk előtt a belső-ázsiai hegyek és a Kaszpi-tenger között élő turáni törzsek "sötét" életet éltek. Őseik valamikor réges-régen a korábbi hazájukban súlyos "árulást" követtek el. Bűnük abban állt, hogy a bölcsességet, amelyet szent jóslatokban kaptak, nem a közösség javára használták fel, hanem önző módon hatalmi törekvéseik szolgálatába állították. Ezzel átkot vontak magukra és utódaikra. A legenda szerint az úgynevezett "turáni átok" mindenütt veszekedést és ellenségeskedést szül. A viszály beékelődik a közösségekbe, és hatását akkor fejti ki leginkább, amikor a legnagyobb szükség lenne az egyetértésre.

    A kiút keresése és a gyógyulás

    Milyen átok nehezedik ránk, hogy nem vagyunk képesek megtalálni a kiutat? Minden népnek megvan a saját mitológiai háttere, amelyhez vissza lehet nyúlni, hogy önmagát megértse. Nagy ínségben, mint amilyen a mostani ökológiai helyzetünk is, keressük meg a ránk vonatkozó szimbólumot. Minden nép más-más mítoszból meríti az erőt a válságból való kitöréshez. Mi,
magyarok, talán az említett mondából tudnánk tanulságot levonni, hogy megértsük a saját helyzetünket és a benne rejlő megoldást. Esetünkben talán a pártütés és viszálykodás leküzdésében van a megoldás kulcsa. Ahol az emberek fölöslegesen vitatkoznak, okoskodnak, fontoskodnak, ott megnőnek az akadályok, csökken az esély a megoldásra. Sajnos nálunk a hiúság, az irigység, a türelmetlenség, a naivitás, az elégedetlenség és a rivalizálás túlságosan is uralkodó. És ha őszinték akarunk lenni, sokszor a gerinctelenség és középszerűség is, ahogy ez a mindennapi életben is gyakran tapasztalható. Az egymás iránti szolidaritást, önmagunk tiszteletét és ezáltal a mások iránti tiszteletet még mindig nagyon kevésre becsüljük.
    Hogyan fogjuk megtanulni, hogy saját magunkat tiszteljük és saját magunkra tekintettel legyünk? Az önbecsülésünket kell először is helyreállítani. Ha valóban könnyen befolyásolható nép vagyunk, és hát sajnos azok vagyunk - gondolom, ez nem szorul történelmi példákra -, akkor annak persze két oldala van. Egy negatív oldala, amelyet már eléggé ismerünk, de szerencsére van egy pozitív oldala is. Ez a pozitív oldal egyszerűen abból áll, hogy logikus módon pozitív behatásokkal is könnyen megnyerhetőek vagyunk. Sőt talán fogékonyak vagyunk az új eszmék és szellemi áramlatok befogadására is. Ilyen például a környezetvédelem is.
    Ha a környezettudatosságunk megerősödne, akkor az önmegsemmisítő ösztöneink is lefékeződnének egy kissé. A jelenlegi, inkább pragmatikus Magyarországon kevés az eszmény, hiányoznak a víziók, nincs elég bátorság az utópiához. Ez a bátorság volt jellemző Beuys művészetére, aki megmutatta, hogy az utópiát meg is lehet valósítani (reálutópia). Beuys a düsseldorfi
képzőművészeti akadémia tanára volt. A klasszikus épület műtermei szűknek bizonyultak, szükségessé vált a kibővítésük. A fényképen látható ráépítés Szabó Lyubomir bolgár építőművész terve. Múlt és a jelen szembeállítása, mint jövőbe mutató és avantgard koncepció.
    A magyaroknak most főleg lelki segítséget kell nyújtani, de erre csak azok képesek, akik jól ismerik a magyar lelkivilágot és gondolkodásmódot, ők azok, akik segíthetnek a lelki válság áthidalásában és az önbecsülés helyreállításában. Beuysnak mint karizmatikus személyiségnek döntő befolyása volt lakó- és munkahelye, Düsseldorf zölddé válására is. Milyen szép lenne, ha néhány budapesti művész és mások is bátran kiállnának Budapest zölddé válása mellett.