VISSZA A LISTÁHOZ
 
 

    A KUTATÁS KERESZTTÜZÉBEN -
    JOSEPH BEUYS SZIMPOZION, MŰCSARNOK
    (Műértő, 2000 december)
 

    Jóllehet a 60-as évek eleje óta Beuys művei és művészeti teoriái mindig is éles vitákat váltottak ki, életművének jelentőségét a művész 1986 elején bekövetkezett halála óta senki sem vitatja: Beuys személyében a XX. század egyik legjelentősebb alkotóját tisztelhetjük, ugyanakkor a német művész műveinek elemzése a róla szóló könyvtárnyi irodalom ellenére sem befejezett. Adalékként hadd említsem meg, hogy például Erhardt Klein- aki bonni galériájában 1970 és 1986 között hét egyéni kiállítást mutatott be Beuystól - több, mint ötezer Beuys-szal kapcsolatos kiadványt, cikket, publikációt gyűjtött össze az 1993-ig tartó időszakból.

    A Budapesti Őszi Fesztivál keretében a Műcsarnokban megrendezett Beuys szimpozion a harmadik, s több szempontból az eddigi legnagyobb ilyen jellegű rendezvény volt. Részben mert a budapesti szimpozion az egész életmű áttekintésére vállalkozott, részben pedig mert a korábbi svájci és németországi rendezvényeken nem vett részt olyan nagy számú külföldi (angol, dél-afrikai, görög, holland, olasz, svájci és magyar) előadó, mint itt a Műcsarnokban. Így ez utóbbi ténynek köszönhetően kaphattunk átfogó képet Beuys olaszországi tevékenységéről is, mely pályájának utolsó másfél évtizedében rendkívűl jelentős szerepet játszott. Lucrezia De Domizio Durini pedig a Diffesa della Natura projekt és az Olivestone című installáció kapcsán nemcsak diaképek, hanem videodokumentációs anyagok vetítésével is illusztrálta előadását.

    A tizennyolc meghívott többsége Beuys személyes ismerőse, barátja, tanítványa vagy munkatársa volt. Részben művészek, mint pl. Shelly Sacks, Peter Schata, Johannes Stüttgen, részben  művészettörténészek - Georg Jappe, Glózer László, Dieter Koepplin stb -, bár Friedhelm Menekes és Volker Harlan személyében például két olyan plébánost is megismerhettünk, akik Beuys-szal nem csak mint művészetszervezők, hanem mint teológusok is kapcsolatban álltak. Ugyanakkor néhány olyan fiatal kutató is előadását is hallhattuk - mint pl. Christa-Maria Lerm Hayes, Matthias Bunge, Wolfgang Zumdick -, akik a 90-es évek folyamán kezdek el Beuys életművével foglalkozni.
    A szimpozion programja rendkívűl feszített volt, az előadások minden nap 9 órakor kezdődtek, és este 9 előtt ritkán értek véget, miközben olykor csak egy órányi ebédszünetet sikerült tartani. Ezzel együtt sem állíthatnánk, hogy a rendezvény az életmű minden részletét kimerítően tárgyalta. Így bár igaz, hogy a program megpróbálta átfogni Beuys első műveitől kezdve mindazt, ami a művész halála előtti utolsó hetekben keletkezett (Prof. Dr. Antje von Gravenitz kitűnő előadása foglalkozott az 1985 Karácsonya körül keletkezett Scala Libera kapcsán a legutolsó művekkel), huszegynéhány előadás keretében képtelenség lett volna az életmű minden vonatkozásával jelentőségének megfelelően foglalkozni. Így a hallgatóság azon részének, mely esetleg azt várta volna, hogy az előadások nyomán kimerítő képet kap Beuys pályájáról, bizonyos tekintetben csalódnia kellett. Voltak területek, amelyekről a jelenlegi kutatások nyomán a legapróbb részletekre is kiterjedő előadást hallhattunk - Christa-Maria Lerm Hayes pl. a javarészt az 50-es évek második felében keletkezett rajz és akvarell ciklusokat (mint pl. The secret block for a secret person in Ireland) vetette össze a Beuys hagyatékában őrzött Finnegan's Wake kötetben található ceruzajegyzetekkel és más Joyce-t reflektáló művekkel -, voltak területek - mint például Beuys politikai tevékenysége (politikai metapártok alapítása 1967-től; szerepe a 68-as német diákmozgalmakban; a közvetlen demokrácia eszméjének terjesztésében; s később a németországi Zöld mozgalom alapításában, majd bírálatában) -, amelyekről ezúttal relatíve kevesebb szó esett. Ugyanakkor a rendezvényt előkészítő-szervező Pathy Zsóka érdemének kell tartanunk, hogy az egymást követő előadások közt nem voltak átfedések, minden előadó egy-egy újabb aspektusát mutatta be az életpályának. A szimpozion szerkezetének kialakítása mindemellett tekintettel volt arra is, hogy a magyar közönség egy része nem feltétlenül rendelkezik ugyanolyan ismeretekkel mint a nyugat-európai - ahol tulajdonképpen a folyamatosan bemutattott kiállítások és publikációk nyomán több mint három évtizede minden nemzedék az anyanyelvén tájékozódhat a Beuys életműről, illetve a Beuys életmű feldolgozásának alakulásáról.
    A magyarországi Beuys recepció a szimpozion során - illetve az annak kávészüneteiben spontán kialakult beszélgetésekben - többször is szóba került. Ennek kérdéseit záróelóadásában Dr. Beke László reflektálta.

     Néhány előadás írott változata a rendezők tervei szerint már a következő hónapokban publikálásra kerül a Balkon című szakfolyóiratban, majd a szimpozion teljes szöveganyaga remélhetőleg könyv alakban is minden érdeklődő számára hozzáférhetővé válik.
 
 

           Várnagy Tibor