Tizenegy évvel ezelőtt, állítottam ki először a Liget galériában. A tárlatot akkor Reisenbüchler Sándor barátom nyitotta meg, aki sajnos már nincs közöttünk.
Szerencsés embernek tarthatom magamat, hogy ismerhettem őt, sőt barátjának tekintett. Magányos alkotóművész volt, de animációs filmjeit a világ bármely szegletében értették. Ritkán járt be a stúdióba, de amikor találkoztunk, hosszan elbeszélgettünk mindenről: moziról, zenéről, vagy ami éppen eszünkbe jutott. Ezért természetes volt számomra, hogy őt kérjem fel mondjon pár szót a megnyitómon.
Sándor a kultúrák találkozásáról, az új vízöntő korszakról beszélt, arról a korszakról, amit lehet, hogy nem érünk meg életünkben, de amire készülhetünk már most…
Utolsó vele készült riportban arról beszélt, hogy több filmet nem akar elkészíteni, helyette otthon, könyveket olvas, készül a következő életre.
Engem megrendített az őszintesége és szembenézése a testi mulandóságával, de Ő ilyen ember.
Nem tudom, barátom most hol van, mely dimenziójában az életnek, én nem feledem.
Közteslét címet adtam a kiállításomnak, amit Reisenbüchler Sándornak ajánlom

Budapest, 2005. 11. 14.