VISSZA A LISTÁHOZ
KARDOS PÉTER KÉSŐBB A LIGETBEN
 

Tisztelt hölgyeim és uraim!

 Néhány héttel ezelőtt Péter felkért arra, hogy nyissam meg néhány baráti szóval és gondolattal ezt a kiállítást.
Én ennek nagyon szívesen eleget tettem, mert hosszú éveken át ugyanabban a filmstúdióban dolgoztunk, sőt ő zenei csapatával, amelyet úgy hívtak akkor, hogy Harmadik Vonal Manufaktúra, az én egyik filmemben is csináltak egy nagyon jó zenét. Ez a film?, hét év óta járja a világot, jelenleg a londoni Greenpeace védőszárnyai alatt, és sikeréhez nagyban hozzájárult Péterék munkája is.
Egy másik szál, ami engem Péterhez fűz, az a mindkettőnk vonzódása a keleti művészetek, a keleti filozófiák, keleti gondolat rendszerek, keleti emberi viselkedések iránt. Azt hiszem, hogy mind kettőnknek nagy reveláció volt az a lehetőség, amikor ázsiai országban járhattunk. Péter fiatalabb korában hosszabb időt töltött egy nagy ázsiai országban, én sajnos elég rövid ideig voltam Indiában.
Azt hiszem, mind a ketten egy életre felfedeztük azt, hogy mit jelent más szemmel nézni ezt a világot, ezt a bolygót, ahol hálaistennek nem csak a fehér civilizációk dominanciája az úr.
Mért fontos erről ma beszélni, mit jelent az a fogalom, hogy kelet felé fordulás? Szeretném röviden megemlíteni még azt, hogy már a harmincas évek közepén Baktay Ervin a legnagyobb magyar orientalista, írt arról, hogy a civilizációnk egy nagy reneszánszra vár kétezer éven túl, egy fajta új civilizációnak a lehetősége, amely a keleti kultúráknak a gazdagságává, a keleti filozófiák elmélyült gondolkodás rendszerével fog hatni.
A Vízöntő kort ez a gondolkodás fogja jellemezni, most röviden itt kapcsolódnék át Kardos Péter képeire.
Péter szemmel láthatólag a kínai kultúrát, a kínai vizuális művészet hatása alatt áll, de természetesen nem jelenti azt, hogy kínaivá vált, integrálta egyéniségében mind azt, amit a keleti emberektől megtanulhatók: toleranciában, gondolkodásban, világlátásban, és én azt hiszem, hogy ez valahol a kétezer éven túli jövőbe vezető út.
Péternek a kiállítása azt a címet viseli, hogy Indulás az ünnepre, én azt hiszem, hogy találó ez a cím, mert valóban ünnep lesz az, amikor az emberiség ebből a tragikus és sok mocsokkal teli korszakból átlép a Vízöntő korba, lehet, hogy mi már ezt a kort nem fogjuk megélni, de én úgy érzem, hogy Péter a maga módján megtette az első lépést, efelé a kor felé.
Kérem önöket, gondolkodjanak el ezeken a képeken, nézelődjenek. Péter nevében is megköszönöm, hogy eljöttek, magam nevében, pedig azt, hogy meghallgattak. Ezennel a kiállítást megnyitottnak tekintem.
Köszönöm szépen.

Reisenbüchler Sándor
elhangzott, 1994. 06. 10. a Liget Galériában