Tillmann József A.:
    FÉNY - FOSZLÁNYOK
    - Minyó Szert képei -

    Ezeket a képeket szeretni lehet. Már csak azért is, mert nem a mindenünnen tolakvó képterror tartozékai. Révükön nem a Realizmus diadala nevezetű rettenet terjed tovább. Mint ahogy nem is a másodlagos leképezés-művészet a maga megrendezettségével  és  műmagaslataival.

    Ezek a képek eleve az esetlegesség körébe esnek. Hiányosságaikban és torzulataikban tudatos szándék munkál: a technikai tökéletességeszmény elvetése és a történetiség , a történés pillanatában tőlünk  elszakadó időmetszetek    távolodásának belátása.
    Az esetlegesség nem az "ellesett" villanások az átmeneti együttállások tettenérésének tényeiből erednek, hanem valóságos véletlenségi kalkulus használatára engednek következtetni. Úgy keletkeznek, ahogy az ellenőrizhetetlen emberi emlékezet behatárolja  esetleges üledékeit: a kiszámíthatatlanul kiragadott foszlányokban megtapadó és fölöttébb foszlékony emlékkép-foltokat. Ennek a tünékenységnek, a dolgok és lények, az együttállások egyszeriségének a feltárulásai ezek a képek.

( Alighanem egy  sajátos festői iskolázottság is munkál ebben a képalkotásban, mely többszörös távolságot teremt - az anyag - és felülethasználat, az "ecsetkezelés" és a "keretezés" révén - a felhasznált kép-nyersanyag és végső megjelenítése között.)

 Némileg kijózanodván a későújkori képkultúra bűvköréből, már felvétel közben is tudjuk, hogy a rólunk  készülő   képekkel   egyidejűleg különös módon  saját történetiségünk részévé válunk. Ezáltal  tünékenységünk pillanatképekkel felerősített tudatával kell együtt élnünk. Mulandóságunk melankóliája ebben a romlékony hordozókban rejlő örökkévalóságban elég szembetűnő. Ennek elhallgatása éppoly hazug, mint a felfokozása. Az  egyik az "élethűség" a másik a "végérvényesség", az  eljövendőnek érzékelhető: a közegből is következik. Egy fénykép ugyanis elkészültével /előhívással és rögzítésével / máris  idézőjelek  közé kerül. Enyhén szólva nem azonos azzal, aminek látszik. A kép -legsajátosabb látványunk ! kikerült a szem mögötti környezetéből, az érzékelés és a képzelőerő elevenségéből:  közeget váltott. Ez a változás jellegét és jelentését viszonylagossá, a viszonyok és vonatkozások függvényévé teszi. Az idézőjeleket először a technika, a készülék teszi a kép köré: azáltal, hogy kiemeli  és  különállóan nézhetővé teszi, megkettőzi  és másolattá változtatja a bennünk élő képet Minyó Szert képei idézetszerűségét azáltal kettőzi  meg,  hogy  esetlegesen felhordott anyagot alkalmaz, szaggatott és elmosódott körvonalak között jelenít meg, olykor alkalmi felületeket használ   / szinte bármin  képes megjeleníteni /. Ezen eljárások révén olykor az a benyomásunk támad, mintha maga a felület hívná elő a képet ! A fal , egy ajtó, sarokba állított falemez. Mintha  a  tárgyak tekintetével találkozna a szemünk. Az így előálló képünk töredékes. Felbomló felületek felbomló formákat mutatnak fel. Nem fényképeket, ténytemetőket, hanem fényfoszlányokat, lehetséges emlékvillanásokat látunk.

    A perbálon élő Minyó Szert  1989     nyárutóján, a Liget Galériában állította ki  első ízben képeit. Ezeknek a munkáknak szembetűnően penetráns karakterét az adta, hogy nem az iparilag előállított, hanem a  Szert által saját maga készített fotoemulzión jelentek meg. Az emulzió házilag történő mixelése és szétterítése a különféle /például fekete!/  hordozó-felületen ugyan elvileg lehet éppen olyan jó minőségű /pl. tónusgazdag / , és éppen olyan egyenletes, mintha előállítása gépi úton történt volna. Szertet azonban éppen azok a hibák és hibalehetőségekből adódó „festői hatások” kezdték el foglalkoztatni, amelyek a kereskedelmi forgalomban megjelenő Standard fotópapírokon egyáltalán nem idézhetők elő.
    A jól megválasztott hordozó / pl: festővászon, falemez, kátránypapír, kő stb. / , az egyenetlen  emulzió-felvitel és az egyáltalán nem steril vegyszerkezelés megkopott, elhasznált, talált képek benyomását keltették és ezt a hatást Szert bravúrral társította, mind a vidéki létezésből merített hiper provinciális zsáner-témák kiválasztásával / lerobbant, illetve egyedileg átalakított kelet európai autómodellek, kihalt faluvégi focipályák, italbolt falához támasztott, mindenféle szajréval felmálházott biciklik, a helyi rezesbanda kivonulása, a cukrászda hűtőpultjában tárolt minyonok, szalontánc verseny TV közvetítéséből fotózott képsorai, stb./ mind pedig a gépi komponálásból adódó esetlegességekkel.
    A felvételek az olcsó és kisméretű /még szovjet/ félautomata géppel, Lomoval készültek. Ennek a leképezési módszernek Szert talált  kifejező verbális elnevezést, miszerint ő nem  lefényképezett, hanem  lelómózott valakit vagy valamit. Párhuzamosan az itt említett témákkal mind jobban kezdett elmerülni a „semmi” ábrázolásában, például olyan tájképek rögzítésében, amelyekből ez az eljárás kilúgozott minden epikus motívumot, illetve tárgyszerűséget, mint évszak, napszak, stb., vagy portréiból az arcvonásokat.....
 

     J.A.Tillmann
    Strips of light
    - Minyó Szert's pictures

These are pictures you can like. Partly because they are not  accessories to the image-terror intruding upon us from all directions. They do not serve as a  means to propagate the abomination dubbed as the victory of realism. Nor the auxiliary art of photography in all its orchestradedness and false eminences

These pictures fall automatically into the domain of  eventuality. A deliberate intent is manifest in their imperfections and distortions: the repudiation of the ideal of technical perfection an tradition, the acknowledgement of the alienation of  time segments breaking away from us in the moment of occurrence.

Their contingent quality does not spring from "true to life" flashes, from the fact of catching impermanent conjunctions "in the act", but allow inference of  the use of real, fortuitous calculus.

They come into being in the same way that uncontrollable human memory confines its incidental subsidences: scraps and fragments of memories picked out at random, perishable in themselves, and of which only shreds are apt to remain.

These pictures reveal this transience, the non-recurring quality of the conjunction of beings and things.

( Presumably, a specific pictorial training is at work in this way of composing pictures, which, by means of the choice of materials and surfaces, the "brushwork" and the "framing", increases the distance between the raw material used and its final appearance.)

Somewhat disenchanted as we are with late modern picture culture,  we are aware that even as our pictures are taken,  we are becoming a part of our own history together with our pictures.

Thus we must live with the knowledge of our transience, enforced by snapshots.

The melancholy quality of our mutability is rather conspicuous in the perpetuity implicit in these perishable vehicles.

The suppression of this fact would be as deceptive as its  exaggeration. The one being verisimilitude or "realistic representation",  the other embodying finality,  the pretense of sending a message to generations to come: the mask of vitality and the mummification of life.

    Minyó Szert, resident of Perbál, first exhibited his pictures in the Liget Gallery late in the summer of 1989.

    The most striking quality of these pictures was that they were created not on factory-made emulsion, but on emulsion prepared by Szert himself.

    The mixing and spreading of homemade emulsion on various media may still give good quality results, but Szert is interested in just those imperfections and the artistic effects made possible by these imperfections that cannot be called forth on standard commercial photo papers available today.

    Then chosen media (canvas, plywood, tar-board, wall-surfaces, stone, tracing paper etc.), the uneven, patchy application of  emulsion and the by no means sterile disposal of chemicals create an
impression of worn, "found" images.

    This effect is brilliantly paired with a choice of ultra-provincial genre subjects derived from his country existence, and contingencies arising from the composition of the pictures.

    Minyó Szert is not interested in photography. He prepares the emulsion for his photographs himself in order to do away with their "photograph-character" (or rather characterless ness).

    Szert's pictures are clumsy and obtrusive: pervasive. Irrationally intellectual and ingenious.