Brooklyn-Budapest tandem:
a 2B Galeria
 
 
A Böröcz testvérek óceánt átszelő együttműködése keretében B. András, a nyolcvanas években Amerikába vándorolt idősebb képzőművész testvér vezetésével - valamint a pesti térfélen B. László operaénekes interpretálásában - a páros újabb és újabb magyar és nemzetközi projektekkel kedveskedik a műértő közönségnek. A két testvér által Budapesten alapított 2B Galéria (2B ceruza, Brooklyn-Budapest, Böröcz-Böröcz, Brother-Brother, to be – or not to be) reményeik szerint már idén nyáron új helyszínre költözik, a kilencedik kerületi városrekonstrukció nyomán felvirágzó Ráday utcába, ahol továbbra is közhasznú alapítványként működik majd.

A Ráday utcai galéria helyiségei egyelőre lepusztult állapotban vannak, WC, fűtés, áram még nincs, a felújításra több milliót kell majd költeniük, jelentős részben támogatói pénzekből. A galéria három teremből áll, a helységek együttes mérete 150 négyzetméter, közvetlen utcai bejárattal. A programban a tervek szerint hangsúlyosan jelen lesznek a társművészetek is, például gyerekeknek és felnőtteknek bábelőadások, képzőművészethez, zenéhez kötődő könyvbemutatók, irodalmi estek, performanszművészet, stb.

A galéria legutóbbi projektjei közül kiemelkedett az Önarckép, illetve a Waldsee 1944 kiállítás, melyeket egyaránt a Bécsi úti 2B galériában rendeztek, 2005 októberében, illetve 2004-es indítással majd 2005 májusi külföldi folytatással.

Az Önarckép tárlat két látleletet helyezett egymás mellé a Bécsi úti kiállítótér két termében. Az egyik falon az 1946-os év történelmi határvonalán az Európai Iskola művészeinek részvételével, Ámos Imre, Anna Margit, Bán Béla, Marosán Gyula és a többiek önarcképeiből állhatott össze az a lelet, amely az Európai Iskola Pán Imre által szerkesztett sorozata füzetének reprint kiadása tanúsága szerint egyben „Az új magyar művészet önarcképe” is. A kiállítási tér többi részében egy több generációval későbbi, 2005-ös sorozatot láthattunk. Ebben 40-50 mai magyar kortárs művész, többek között Pauer Gyula, Birkás Ákos, Bak Imre, Klimó Károly, Csörgő Attila, Szíj Kamilla, Gerber Pál, Kicsiny Balázs, Várnagy Tibor, - valamint négy meghívott roma művész - , illetve a 102 éves egyetlen duplázó Lossonczy Tamás alkottak magukról külön füzetben kiadott ars poeticát és önarcképet.

A „Waldsee 1944” című kiállítás szintén összetett projekt. Itt mintegy 40 magyar, majd a projekt kibővítése keretében további 30 nemzetközi művészt kértek fel arra, hogy készítsenek olyan üdvözlő képeslapot, mint amelyet az auschwitzi haláltáborba megérkezett zsidó rabokkal írattak otthon maradt családtagjaiknak az SS személyzet és a kápók. (E képeslapok további „praktikus” funkciója volt, hogy segítségükkel megnyugtathatták az otthon maradottakat a későbbi deportálások megkönnyítése végett.) A náci propaganda eltussoló, illetve megtévesztő mozzanatára rímelő, a haláltábor helyett az üdülőhely képzetét keltő jeladás bizarr feladatát kellett az alkotóknak megoldaniuk, egy 140x99 mm-es képeslap felületén. Érdekesség az is, hogy a képeslapok anyagaként nemcsak papírt, hanem vasat, fát, és textilt is felhasználtak a művészek. A kiállításon szerepel többek között a dél-afrikai William Kentridge, a német Annette Munk, az amerikai Ida Appelbrog, Judy Chicago, Magyarországról pedig Major János, Megyik János, Lóránt Zsuzsa, Maurer Dóra, Haraszty István, Ádám Zoltán, Rajk László, valamint a Roskó család: Roskó Gábor és Bea, illetve édesanyjuk Rónai Éva.) A nemzetközi vándorkiállítás Budapest és Berlin után az utóbbi hónapokban New Yorkban, a Hebrew Union College-ban volt látható. A kiállítás sikerét az is mutatja, hogy a tervezett egy hónapos bemutatót hat hónapra prolongálták. A tárlat ezután májustól tizennyolc további német művész részvételével az ulmi Donauschwäbisches Zentralmuseumban nyílik meg a Németországi Magyar Kulturális Évad keretében, majd a következő másfél évben Floridában, Los Angelesben és végül 2007-ben Londonban, az ottani Jewish Museumban lesz megtekinthető.


A RIG-RIGATAR-KÖZELKÉP című kiállítás megnyitója, 2B Galéria 2008

Böröcz András 2004-ben New Yorkban megalapította az Alma on Dobbin nevű nonprofit szervezetet. A vállalkozás keretében kelet-európai művészek amerikai bemutatkozását, valamint amerikai alkotók kelet-európai megjelenését kívánja támogatni úgy, hogy projekteket hoz össze, szervezésben nyújt segítséget, valamint a Böröcz család Dobbin Streeten található házában szállást, a műhelyekben alkotói lehetőséget, és a kis galériában bemutatkozási biztosít. Böröczék brooklyni, eredetileg ipari épületként működött háza New York egyik újonnan feljött művésznegyedében, a Williamsburgben helyezkedik el, ami ideális környezetet jelent ehhez.

2006 május 20-án nyílik a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban a IV. Nemzetközi Művészkönyv Kiállítás. A kiállítás nemzetközi előkészítésében, a művészek meghívásában az Alma on Dobbin is részt vett. Terveik szerint a megnyitón egy amerikai és egy magyar művész, a New Yorkban élő John Roach és a dunaújvárosi Várnai Gyula performansza kerül bemutatásra. Ezt követően a két művész a 2B Galériában fog kiállítani.

Május 22-én lesz Erdély Miklós halálának huszadik évfordulója, ez alkalomból az Alma on Dobbin, a 2B Galéria, az Erdély Miklós Alapítvány és az MTA Művészettörténeti Kutató Intézet együttműködése nyomán mutatják be az Erdély vezette Indigó Csoport munkásságáról Szőke Annamária által írt kötetet.

Május végén Nagy Bálint építészeti galériájában Robbin Silverberg - Böröcz András művész házaspár közös kiállítása lesz megtekinthető.

Böröczék legfrissebb tervei is Brooklyn-Budapest relációban mozognak. 2006. januárban nyílt a 2B Galéria „Hazai javak” kiállítása, amely kizárólag női alkotók műveit mutatta be, Berecz Ágnes szervezésében, Berhidi Mária, El-Hassan Róza, Eperjesi Ágnes, Keserü Ilona, Kozári Hilda, Lovas Ilona, Németh Ilona és Szabó Eszter Ágnes, Szenes Zsuzsa és Sziládi Mónika részvételével. A kiállítás a közeljövőben New Yorkba utazik, ahol júliusban nyílik meg az A.I.R. Gallery-ben. Ezzel egyidejűleg érkezik Budapestre az A.I.R. Gallery bemutatkozó anyaga, ami magában foglalja egy mai és egy húsz évvel ezelőtti grafikai mappa anyagát, a galéria történetére vonatkozó dokumentációt, valamint az ebből az alkalomból Budapestre utazó művészek előadásokat is fognak tartani. Érdekes egybeesés, hogy egy másik, 2007-re tervezett 2B projekt főszereplője az a híres, New Yorkban élő, magyar származású Agnes Denes lesz, aki 1972-ben az A.I.R. Gallery egyik alapítója volt. Agnes Denes budapesti kiállításainak előkészítésében segédkezik az Alma on Dobbin is.

A Böröcz testvérek, akik elsősorban művésznek tekintik magukat, a galériázás mellett szeretnének több időt tölteni elmélyült alkotó munkával is. B. András műveit korábbi galériása, Tibor de Nagy halála óta az utóbbi tíz év során Adam Baumgold galériájának keretei között mutatja be. Idén ősszel lesz látható ott a hetedik önálló kiállítása. B. László Ulmban a 2B által szervezett Waldsee 1944 projekt keretében is énekel majd. A Brooklyn-Budapest tandem egyre aktívabb.

(2006)