BACK TO MAIN
 
 


ötletszerűen a Kálvin tér nevét írom be a keresőbe, később a Múzeum körútat, Astoriát, Kossuth Lajos utcát. Mivel Kossuth Lajos, Petőfi vagy Rákóczi utcából (útból, térből, iskolából, laktanyából) majd minden településen föllelhető egy-egy, s Budapest legtöbb kerületében is, az erre érkezett találatok közt nehezebb érdekességekre bukkanni, mint ami a Kálvin térre jön, bár ilyen nevű tér létezik Debrecenben is. A pesti Kálvin téren a Kecskeméti illetve Baross utca torkolatánál a második világháború utsó néhány hónapjáig két olyan impozáns épületpár állt, melyeket mi már csak képekről ismerünk.
Mindkét oldalon egy-egy három emeletes, közülük a Baross utca és az Üllői út közötti már-már vasaló- vagy pengeház, ami a tér felé keskenyedik. A Baross és a Múzeum utca közti ház négy emeletes, de az épület tömege mögött szinte eltörpül a Nemzeti Múzeum. Mégsincs az embernek rossz érzése, mert a múzeumot kert veszi körül, s ettől a tér eme sarka izgalmasabb, mint e monstrum nélkül. Túloldalt a Kecskeméti utca elején álló másik ház még magasabb, tán hat-hét emeletes is lehet. Ezt a magassági rekordot a Kálvin tér azóta sem érte el, ahogy hiányoznak a tér közepéről azok a jókora fák is, melyek egykor árnyat adtak itt a villamosra, omnibuszra várakozó, egymással randevúzó embereknek. 1883-tól a második világháborúig e tér ékessége volt az Ybl Miklós féle Danubius kút, mely 1959-ben az Erzsébet térre került.

A régi fotók segítenek felfogni, hogy a Kálvin tér valaha a belváros egyik legnagyobb, legforgalmasabb, s tán legszebb tere lehetett. Nagyobb, mint az Oktogon, az Emke, szebb, nagyvárosiasabb, mint a Móricz Zsigmond körtér, a Moszkva tér, a Keleti előtt elterülő Baross tér, vagy a Nyugati tér. A Kisköruton, de már a Vásárcsarnoktól platánsor kezdődött, amiből mára csupán egy-egy fa maradt, pedig 56-ban az Astoriával szemben még két hatalmas platán is állt. A Rákóczi úton az Astoriától a Rókusig ugyanez lett a platánok sorsa, hogy a Kossuth Lajos utca fáiról már ne is beszéljek. Mert úgy tűnik, hogy a Múzeum körút Kossuth Lajos, illetve Rákoczi, akkor még Kerepesi út is 1912, vagyis az Astoria szálló megépítése előtt élte fénykorát.

Akik szeretnének tisztán látni 1956 jelentőségének tárgykörében, azoknak ugyancsak javaslom, hogy Tóta W. Árpád vagy Kopátsy Sándorvonatkozó írásainak olvasása mellett nézegessék át kissé alaposabban a korabeli fotókat, s látni fogják, hogy 1956-ban néhány hét alatt majdnem olyan fokon sikerült szétlőni és szétlövetni a várost, mint 1944/45-ben:

http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=2526&idx=413&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=181&idx=5308&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=10700&idx=1075&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=10268&idx=1149&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=10623&idx=5578&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=1236&idx=6261&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=3828&idx=6262&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=3817&idx=1229&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=1619&idx=6263&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=4093&idx=6268&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=4103&idx=6272&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=10662&idx=1509&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=2429&idx=6278&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=2450&idx=6283&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=31&idx=1713&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=3529&idx=6287&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=3534&idx=6289&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=195&idx=7678&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=3557&idx=6293&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=4088&idx=6297&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=4138&idx=6298&lang=h
http://server2001.rev.hu/oha/oha_picture_id.asp?pid=4555&idx=6300&lang=h

A kálvin téri négy nagy épület helyén gyermekkoromban, s az ott töltött első 35 évem alatt üres telkek álltak. A Kecskeméti utca egyik oldalán, ahol a 90-es évek elején a Hotel Korona épült, az egyik házhely el volt kerítve. Ott az 50-es évek végétől néhány évig kerthelyiség működött, ahova szüleim esténként táncolni jártak. A vele szemközti oldalon füvesítéssel, s egy murvával beszórt gyalogúttal próbálkoztak, mely mellé egy-két padot telepítettek. Az ötlet eleve kudarcra volt ítélve, hisz kinek lett volna kedve üldögélni a fákat, bokrokat nélkülöző házhelyen, egy számottevő átmenő forgalmat bonyolító tér szélén. Akkoriban ott állt meg a Boráros tér felöl érkező 15-ös busz, illetve ott haladt át a Curia utca s az Orczy tér közt közlekedő troli, és a Múzeum körút felöl érkeztek a Kálvin téri körforgalomba a 6-os és 1-es buszok. Előbbi – ha jól emlékszem – Óbuda és a Népliget, utóbbi Angyalföld és Kelenföld közt közlekedett. A gépjárműforgalom kisebb volt, mint manapság, de mivel 45 januárjában az összes pesti hídat felrobbantották, s az új Erzsébet hídat csak két évtizeddel később adták át, a korábban azon áthaladó forgalom terelődött nagyobb részt a Kálvin téren keresztül a Szabadság híd, s kisebb részt a távolabbi Lánchíd irányába.

A régi pesti fényképeket nézegetve válik nyilvánvalóvá, hogy akik ma megcsodálják Budapestet, azok a huszadik század első feléből megmaradt részleteiben gyönyörködnek. A háború utáni fél évszázadban azonban közel sem tudtunk annyit, s főként olyan minőséget hozzáadni e városhoz, amennyit akkor egy fél év alatt elveszítettünk belőle. Legszebb talán az Erzsébet híd, de az is csak azoknak, akik  nem látták a régit.

Az utóbbi fél évszázadban rengeteg aluljárót, felüljárót, metrót, áruházat, szállodát építettünk, hogy a lakótelepekről ne is beszéljek. Ezek bizonyára hasznosak, de úgy tűnik ezekkel csak még távolabb kerültünk a város fénykorától, ami talán az 1910-es évekre eshetett, s méginkább elszigeteljük, esetenként tovább is romboljuk, ami valaha szép volt benne.