Szobrászat és intermédia
Az emberi civilizáció kezdeteitől a kép
és a szoborkészítés volt a vizuális kreativitás két fő megnyilvánulása.
A képkészítés sokáig egyenlő volt az illékonysággal, a rajzok eltűntek,
a képek lassan elpusztultak. Ezzel szemben a szobrászat, tartóssága miatt,
könnyedén túlélhette a jelent. Ez különös jelentést adott a szobrászatnak,
és ami egy közösség életében fontos volt, amiről nem volt szabad megfeledkezni
az utókornak, abból szobor lett. Egy, a múlandóságnak ellenálló, nemzedékeken
átívelő, fáradságosan előállított, nagyméretű, jövőnek szánt történelmi
jel, egyszóval: monumentális tény. Egy szobor egy múlandó üzenet maradandóvá
tétele, tartós anyagba való transzponálása. A szobrászat az élettelen testtel
való foglalatosságra vezethető vissza, a halott szoborrá balzsamozva esetleg
mindörökké, de élettelen tárgyként maradhat fenn. A szobrászat a halandónak
csupán a formáját tudja megőrzni, emlékeztetőként, hogy a hozzá köthető
tartalom fennmaradhasson. És mivel általában emberábrázolásról volt szó,
kijelenthetjük, hogy a tartós anyagból való álló emberalak készítés jellemezte,
és bizonyos mértékben jellemzi ma is a szobrászatot. önreflektív
Minden szobor a múltból a jövőnek szóló
üzenetetnek tekinthető. Ez nyilván felkeltette mindazon halandók érdeklődését,
akik különböző okokból jövőnek szóló üzenetet akartak küldeni a jelenből.
Mivel a tartós anyagaink, és a velük való munka drága, a szobrászat az
egyik legköltségesebb műfaj, amit ezért anyagilag csak a hatalom engedhet
meg, és így állíthat örök emléket önképének. Kikről készült örökkévalóságnak
szánt portré? Mely embertársaink arcvonásai, alakja lesz mindörökre ikonizálva?
Azoké, akik (jó esetben: akikről) azt gondolták, hogy folyamatosan jelen
kell lenniük egy ideális jövőben, mert nem múlhatnak el nyomtalanul, tetteik
örök tanulságul kell szolgálniuk.
Műtárgyaink attól válnak fontossá, hogy
dacolva az elmúlással, erőnek erejével, megőrizzük őket, hogy újabb és
újabb jelenek találkozhassanak velük. A gondos megőrzés és a tartós anyagok
használata révén a műtárgyak túlélik saját korukat, az eredeti kontextust,
és ezért az idő múlásával ún. kontextus-vesztés lép fel. Ez különösen az
emlékmű-szobrászat esetében a drámai. Egy emlékmű általában egy nagyobb
történetre emlékeztet, amelynek csupán egy részlete a szobor. A képimádók
a képet azonosítva az ábrázolttal, gyakran ledöntik, megsemmisítik, festékkel
leöntik, megrongálják a szobrokat. Mintegy vitát kezdeményeznek, utólag.
Jó esetben az emlékművek idővel elnémulnak, beleolvadnak a környezetükbe,
a kontextus múltával már csak álló, néha ülő emberi figurák lesznek. Randevúk
helyszínei, egyértelmű, könnyen meghatározható tájékozódási pontok. Rosszabb
esetben megkérdőjelezik a kontextusukat, és mozogni kezdenek, áthelyezik
őket, esetleg egy más kultúra múzeumába lopják át; még rosszabb esetben
az egykor értékes és tartós anyagból készített művek szemétdomra kerülnek.
Ha megváltozik az uralkodó ideológia, rendszerváltás történik, akkor átalakulnak
a múlttal kapcsolatos referenciapontok, és mobilizálják azt, amit valamikor,
valamiért örökéletűnek szántak.
A képkészítés illékonysága már régen a
múlté, és a modernizmussal a szobrászat is szuverénné vált, már nincs okvetlen
egy megrendelő, akihez igazodni kell, így a szobrászat is ki tud térni
az elvárások elől, és önállósodva szárnyalhatott. A köztérről bejutott
a white cube-ba. Azonban a művészet fogalom kiterjedésével, a szobrászat
fogalma is kitágult, a videószobortól a szociális plasztikáig, Tony Craggtől
a pszeudóig, az installációtól a public artig – mind a szobrászat fogalmába
tartozik. Mivel a képkészítéstől eltérően, a szobrászatban nincs lehetőség
a technikai kép mintájára, objektív, technikai plasztikát készíteni,
ezért a szobrászat mind a mai napig hordozza a cenzúrához (a tartós anyagok
és a köztér fölött diszponálókhoz) fűződő ellentmondásos viszonyát. A modernizmusban
felszabadult ugyan, de a megrendelő igényeit is ki kell elégíteni. Ezzel
szemben jelenik meg egy helyzetre építő, dialógusra indító köztérhasználat,
public art, mely nem csupán tartós alkotásokban, hanem akár időleges művekben,
akciókban is képes gondolkodni. A tüntetések esztétikája találkozott a
white cube-ot elhagyó művészeti gondolkodásmóddal. A public art közeli
rokonságban van az illegális művészettel, mikor a hatalom megkerülésével,
illegálisan kerül nyilvánosságra valami. A szobrászatban eszközt látót
megrendelők által vezérelt köztéri szobrászat konfrontálódik a köztérre
lépő művészettel, mely a totális kompetencia jegyében már társadalmi tartalmakkal
is foglalkozik.
A mediatizációnak köszönhetően a közterek
fogalma is átalakult, a demokratikus transzparencia növekvő elvárásai mellett,
új terei és dimenziói nyíltak a nyilvánosságnak. A hatalom manapság komplex
médiatudatosságot jelent, és egy emlékmű, egy köztéri szobor sokszor csupán
mellékszereplő egy sokszereplős politikai-marketing stratégiában. A köztéri
művészetet egyre igénytelenebbül kezelik, és ennek következtében
a megrendelők is tájékozatlanabbak, mint bármikor korábban. Szerencsére
a mindenkori hatalomnak rengeteg más eszköz is a rendelkezésre áll a népnevelésre,
mint például a mozgókép, amely az előállításon és a terjesztésen keresztül
könnyen kézbentartható; ezért például a filmművészet folyamatosan cenzúrázottnak
tekinthető. Mintha a szobrászatból csak a köztéri műveket ismernénk.
jegyzetek
2003. nyarán szenzációs leletre bukkantak Szászországban Két részletben előkerült az emberiség történetének legrégibb, szexuális aktust ábrázoló szoborcsoportja. A régészeti lelet a szakértők szerint kb. 7200 éves, és egy közösülő párt ábrázol. A konkrét közösülést ábrázoló legidősebb leletek eddig falfestmények voltak, koruk kb. 2000 évesre tehető. A leletet a színhelyről a Zschernitzi Adonisznak nevezték el. Több szempontból is egyedülálló lelettel van dolgunk hiszen mindeddig ez a világon a legrégibb, férfit ábrázoló agyagfigura.
Pygmalion and Galatea (1890) by Jean-Léon
Gérôme (1824-1904)
Pigmalion történetét Ovidius írja le a
Átváltozások c. művében. A magányos ciprusi szobrász szerelmes lesz saját
alkotásába. Pigmalion szerelme végül meghatotta Vénuszt, aki életre keltette
a tökéletes Galateát. Ha már itt tartunk, rójuk le tiszteletünket az Olimpuszi
szobrásznak: Hephaisztos elkészítette Taloszt, a bronz embert, aki Kréta
szigetét védte, és Zeusz kérésére agyagból legyártotta Pandorát.
Andrea del Verrocchio Colleoni lovasszobra, 1483-88. 1479-ben a velence vezetői elhatározták, hogy szobrot emelnek a bergamoi Bartolomeo Colleoni zsoldosvezérnek, aki 1475-ben húnyt el, és nagy összeget hagyományyozott a saját lovasszobra elkészítésére. A kiírt pályázatot Verrocchio nyerte meg.
Jevgenyij V. Vucsetics szobrász és Jakov
B. Bepolszkij építész, Szovjet emlékmű, Treptow Park, Berlin,1947-49
Egyértelmű, jól olvasható jel, a 70 tonnás,
12 méter magas szobor a szimbolumok nyelvén elmond mindent. A Berlin ostrománál
elesett, mintegy 20 ezer szovjetkatona emlékművét abból a svéd gránitból
készült el, amiből a berlini diadalívet tervezte megépíteni Hitler.
A zsarnok ledöntött szobra különös helyzetbe
kerül, míg a talpazaton az üres csizmái jelzik már csak egykor volt fenyegető
dimenzióit, addig gigantikus feje Budapest utcáin jelenik meg. Itt egy
útkereszteződésben látható egy forgalmi jelzőtáblával kiegészítve. Pongrátz
Gergely javasolta, hogy a az 56-os emlékmű a ledöntött Sztálin-szobor csizma
csonkja legyen, amelybe bele van szúrva a lyukas zászló.
Egy másik emlékmű javaslat, Angyal Istvánnak
a börtönb?l kimentett búcsúmondatát idézve: „Egy nagy rusztikus k? legyen
a cs?cselék emléke”...
Vigh Tamás szobrászművész javaslata: A
Kossuth Lajos téren úgy valósulhatott volna meg az 1956 forradalmát, hőseinek
emlékét őrző, a forradalom eszmeiségét hirdető monumentum, ha reggelente
az Országházból kijönne két ember, és minden nap rakna egy tüzet, és késő
éjszakáig táplálná, élesztené a lángot. Az emlékezők meg körülállhatnák.
Addig, ameddig a két ember kijönne tüzet rakni, addig lenne a forradalomnak
méltó, eleven emlékműve a Kossuth Lajos téren, ott, ahol 1996 óta a furcsán
beékelődő márványobeliszkbe vezetett gázvezeték fölött pislákol a láng.
http://www.bparchiv.hu/magyar/kiadvany/bpn/32_33/wehner.html
Pauer Gyula Cipők a Duna-parton, 2005. A dunaparton megjelenő valós méretű üres cipők, az áldozatokra emlékeztetnek, akiket nyilaskeresztes fegyveresek 1944-45-ben a Dunába lőttek.
Jovánovics György Az 1956-os forradalom
mártírjainak emlékműve, Kerepesi temető 301-es parcella, 1992
“Szóval én úgy gondoltam, ha ötvenéves
koromig nem csináltam emlékm?vet, akkor most nem fogom elkezdeni. Ez eleve
gyanús m?faj, amelyben egy sor konzervatív, XIX. századi, idejétmúlt m?vészeti
elem van, és hamis igényre épül, az elvárásai is középszer?ek és silányak.
Ezt én nem fogom kiszolgálni. Úgy gondoltam, ha részt veszek ezen a pályázaton,
olyan kompromisszumra kényszerülök, amely számomra vállalhatatlan.
/…/
És mert nem érdekelt a köztér. Mert a
köztérre csak olyan megbízások vannak, amelyek ellen én ma is harcolok,
hisz ostoba, feudális felfogást tükröznek: van egy politikus, aki megnyer
vagy elveszít egy csatát, fölakasztják vagy elesik, kikiáltja a szabadságot
vagy a rabságot, és megkérik a szobrászt, hogy ezt örökítse meg. A szobrászatnak
nem ez a feladata. Ez egy tévedés! Donatello óta ezt nem lehet jól csinálni.”
http://www.bparchiv.hu/magyar/kiadvany/bpn/03/jovan2.html
St.Auby Tamás A szabadság lelkének szobra,
Budapest, Gellért-hegy, 1992
Budapest, és az ország legfontosabb, szimbolikus
jelentőségű emlékműve le lett takarva egy hatalmas fehér vászonnal, amin
két hatalmas fekete pötty volt a szemek helyén. Mikor a kommunista korszak
emlékműveinek az elmozdítása volt terítéken, ez volt az egyetlen olyan
kezdeményezés, amely egy ilyen köztéri alkotásnak nem a helyének, hanem
a spirituális tartalmának megváltoztatásával foglalkozott.
Az Amoco olajtársaság 1985-ben megbízta Claes Oldenburg-ot egy 6 méter magas és 14 méter hosszú acél hivatali pecsét elkészítésével. A vállalat vezetésében beállt változások miatt, az elkészült mű egész addig raktárban volt, míg valakiben felmerült, hogy miért kéne fizetni egy hatalmas pecsét raktározásáért. A cég 1991-ben felajánlotta a művet Cleveland városának. Mivel a polgármesteri hivatal és a bíróság közti téren lett elhelyezve, a “Szabad” pecsét óhatatlan politikai hangsúlyt kapott.
Rudolf Herz, Lenin on Tour, 2004,
A Drezdáan lebontott Lenin szoborcsoportot
egy speciális szállítójármű viszi körbe Európában. Minden nap végén a jármű
leáll egy-egy város fontosabb közterén és az ott lévők kifejthetik a véleményüket.
A túra kiindulása München, a város, ahol Lenin 1902-ben a „Mi a teendő“
cimű művét írta. Rudolf Herz javasolta, hogy a német Holokauszt emlékmű
az legyen, hogy az autópályát egy helyen hat millió macskakővel helyettesítsék,
az ártatlanul megyilkolt, nagyjából hat millió ember emlékére.
http://www.rudolfherz.de/
Egy kb. 20 éves szobor ledöntése, 2003.
április 9.