VISSZA A LISTÁHOZ
ENGLISH
MANAMANA

Műcsarnok: „Lehet más a világ / itt is?”
NOL • 2002. szeptember 18. 19:06
 

    Lehet más a világ / itt is? – ezzel a címmel tartanak beszélgetéssorozatot a Műcsarnokban művészek, gondolkodók, aktivisták és újságírók részvételével. A rendezvény a MANAfESZT című kiállítás részét képezi.

    A Manamana két képzőművész, Várnagy Tibor és Erhardt Miklós projektje. Rendszertelen időközönként Manamana címmel kiadványt jelentetnek meg, amely a világ válságát bemutató szövegeket, a hivatalos médiából és a képzőművészeti életből úgyszólván hiányzó szemléletmódot igyekszik a művészeti közéletbe bevezetni. A szerkesztők a lap eddigi számait korábban már kiállították a Műcsarnokban illetve a Ludwig Múzeumban.

A csütörtökön kezdődő „MANAfEST” során három beszélgetést vezet Erhardt Miklós a Műcsarnok dohányzójában. Ugyanitt, valamint a Cipó teremben a Manamana számain kívül a hazai és nemzetközi szociális mozgalmakkal kapcsolatos brosúrákat, szórólapokat, valamint a johannesburgi Föld Csúcsról szóló tudósításokat teszik közzé, továbbá a Gondolkodó Antikvárium képviselteti magát idevágó irodalommal.

    Az első beszélgetés csütörtökön este hatkor kezdődik (szeptember 19.), ezen Ámon Ada, az Energia Klub igazgatója, Feiler József, a Bankfigyelő hálózat nemzetközi koordinátora, Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője, Peer Krisztián költő, Sükösd Miklós politológus, Szily László, az Index újságírója és Végh Attila filozófus vesz részt.
Erhardt Miklós tervei szerint a beszélgetés témái a következők lesznek:

    – Milyen rendszer jön a kapitalizmus után?
    – Mire támaszkodjon a dialektika másik lába, ha például nem a terrorizmusra? (Úgy tűnik, dialektika nélkül nem megy az élet.)
    – Milyen rendszer jön a dialektika után?
    – Mennyire releváns a bal- és jobboldal fogalma?
    – Erőszak és erőszakmentesség; kozmetika vagy amputáció?
    – Arctalan mozgalom - avagy jó-e, hogy arctalan a mozgalom?
    – Lehet-e olyasmiről beszélni, mint magyar politikai élet?
    – Miért nem haladja meg a mozgalom kreativitása a GYIK-műhely, illetve a HVG címlapjainak szintjét?

    A következő két beszélgetésre szeptember 26-án és október 3-án este hatkor kerül sor.


Manafest, Second Public Discussion / Műcsarnok, 2002

   Műcsarnok: Another World is Posssible! / Here too?
    NOL • 2002. szeptember 18. 19:06

    This is the title for a series of discussions taking place in the Mucsarnok’s smoking room, involving amongst others, activists, intellectuals, artists and journalists and organised as part as the ‘MANAfEST’ exhibition.
    This is the project of MANAMANA artists Várnagy TIBBI and Erdhart Miklós who, through their erratic publication of the same name, document the global crisis that are otherwise missing from the official mass media and artistic media. They are attempting to bring a new perspective into artistic circles.
    During both the discussions and as part of the exhibition itself, the latest MANAMANA, leaflets, brochures and other offerings from the local social movements will be available, along with reports from the recent UN Earth Summit in Johannesburg and the publications of the ‘Gondolkodo Bookshop’. Films produced by global justice activists and alternative film activists will also be shown.
    The first discussion commences at 6pm, Thursday the 19th, and continues weekly at the same time and place, invited guests incuding, Amon Ada of the Energy Club; Feiler József of the Bankwatch Network; Peer Kristián, poet; Sükösd Miklós, sociologist; Szily László, journalist; Végh Attila philosopher. Erdhart Miklós will moderate the discussions.
    A random selection of themes have been gathered through Internet lists, which will be put to the round table participants:
    - What kind of system will come after capitalism?
    - If not terrorism, with what can we balance the current dialectic? It seems we are condemned to live with dialectics?  What paradigm will follow the dialectic?
    - How relevant are the terms left and right?
    - Violence and non violence – cosmetic or amputation?
    - The faceless movement – put otherwise,  is it positive if movements are faceless?
    - Can we consider such a thing as ‘Hungarian political life’ seriously?
    - Why doesnt the movement’s creativity surpass the level of the GYIK workshop or the cover of HVG?