VISSZA A LISTÁHOZ
A MAGYAR SZOCIÁLIS FÓRUM CHARTÁJA
 
 

Képviseleti demokráciát javasol a Szociális Fórum
NOL • 2003. április 6. 18:21
 

Az első Magyar Szociális Fórum vasárnapi zárónyilatkozata fontosnak nevezi a szociális jogok garanciáinak beépítését az új magyar alkotmányba, a garantált társadalmi minimumjövedelem bevezetését, a képviseleti demokrácia kiegészítését a részvételi demokráciával, a képviselők visszahívhatóságát és a kétkamarás parlamentet.

Befejeződött az első Magyar Szociális Fórum vasárnap Miskolcon; a résztvevők elfogadtak egy nyilatkozatot, amely szerint szükségesnek tartják a szociális jogok garanciáinak beépítését az új magyar alkotmányba.
Emellett követelik, hogy az emberjogi charták, így az Európai Szociális Charta elveinek megfelelően Magyarországon is biztosítsák az emberhez méltó létfeltételeket.
A nyilatkozat szerint az MSZF szükségesnek tartja a garantált társadalmi minimumjövedelem bevezetését, a hajléktalanság állami segítséggel történő megszüntetését.
A miskolci tanácskozáson a résztvevők kinyilvánították, hogy ellenzik a közszolgáltatások, a szociális ellátások, az egészségügy privatizációját.
A fórumot alkotó hétszáz társadalmi szervezet, civil mozgalom, szakszervezet, vallásos és világi közösség célja, hogy az állam a társadalom fölé rendelt szervből a társadalomnak alárendelt szervvé váljon.
Azt szeretnék, ha a képviseleti demokráciát kiegészítenék a részvételi demokráciával, bevezetnék a képviselők visszahívhatóságát és a kétkamarás parlamentet.
Az iraki háború kapcsán tiltakozásuknak adtak hangot azért, mert a kormány és a parlament segédkezet nyújtott a háborúhoz.

(MTI)

_______________________________________________

Lehet más a világ
Miskolcon tanácskozott az I. Magyar Szociális Fórum
NSZ • 2003. április 7. • Szerző: Miskolci tudósítónktól
 

Az emberi és szociális jogok mind teljesebb érvényesülésének követelése, háborúellenesség, antirasszizmus, a globalizáció kritikája – ezek voltak a főbb témakörei az I. Magyar Szociális Fórumnak, amelynek hálózatához hétszáz hazai, főként civil szervezet csatlakozott. A kétnapos miskolci tanácskozás résztvevői elítélték Szaddám Huszein rendszerét, de követelték a „hegemón világrend megteremtéséért folyó” iraki háború azonnali befejezését.

Lehet más a világ! – e jelszó jegyében tanácskozott a hét végén Miskolcon, a Rónai művelődési házban az I. Magyar Szociális Fórum (MSZF). Az előadók között volt Cser Ágnes szakszervezeti vezető, Ferge Zsuzsa szociológus, Artner Annamária közgazdász, Krausz Tamás történész, Szalai Erzsébet közgazdász-szociológus. A fél éve az ATTAC Magyarország és a Társadalmi Érdekegyeztető Tanács kezdeményezésére alakult, intézményesülni nem szándékozó, alapvetően baloldali értékeket valló, de ezen belül meglehetősen széles spektrumot átfogó hálózathoz hétszáz, jobbára civil szervezet csatlakozott.
A tanácskozáson elhangzott: az MSZF a társadalmi igazságosság, az egyenlőség követelményeinek teljesítését szeretné elérni, arra törekszik, hogy megálljon a társadalom kettészakadása gazdagokra és szegényekre. Egy fölszólaló kijelentette: Magyarország egyharmada él a létminimumon, százezrek alultápláltak, és mind kevesebben tudnak színházba, moziba, hangversenyre járni.
A miskolci tanácskozás célját a fórum egyik szervezője, Simó Endre újságíró úgy fogalmazta meg: a közvélemény, a társadalmi szervezetek, vallásos és világi közösségek mozgósítása a tényleges esélyegyenlőséghez, a munkához, a tisztességes megélhetéshez, a lakhatáshoz, az egészséges élethez, a szociális védelemhez, az oktatáshoz, neveléshez való alapjogok érvényre juttatása érdekében.
Az MSZF – amelynek szombati előadásait meghallgatta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke is – a vita lezárásaként vasárnap zárónyilatkozatot fogadott el. Ebben a részvevők hangsúlyozzák: valódi közteherviselést sürgetnek, és ellenzik a közszolgáltatások, a szociális ellátások, valamint az egészségügy privatizálását. A szociális fórum célja, hogy az állam a társadalomnak alárendelt szervezetként működjön, ne pedig fordítva. Az állásfoglalás kiemeli a helyi és önkormányzati kezdeményezések fontosságát. Sürgeti a vidék népességmegtartó képességének erősítését.
A szociális fórum részvevői hangsúlyozták: a háborús propagandával és az agresszivitással az egyetemes emberi értékeket helyezik szembe. Miközben elítélik Szaddám Huszein rendszerét és a terrorizmust is, követelik, hogy azonnal fejezzék be az iraki háborút, amely – szerintük – „a térség stratégiai ellenőrzéséért, Európa megfélemlítéséért, új, hegemón világrend megteremtéséért” folyik.
Bár a felszólalók között akadtak az EU-csatlakozást ellenzők is, a konszenzusosan elfogadott záródokumentum úgy fogalmaz, hogy hazánknak a belépés után „a népek szociális Európáját”, a jóléti rendszerek fejlesztését kell támogatnia „a nagy pénzügyi-gazdasági csoportok neoliberális integrációja helyett”.
Az MSZF – miként a tanácskozáson elhangzott – felemeli szavát a rasszizmus ellen, és kiáll a kisebbségek, a nők, a gyermekek szociális joga mellett. Követeli, hogy az állam utasítsa vissza a pornográfiát, a prostitúciót.
A fórum részvevői kinyilvánították: lehetséges egy másfajta erkölcsi renden, a fenntartható fejlődésen alapuló, a természettel harmóniában lévő, emberközpontú világ.
 
 
 

_______________________________________________
Elkezdődött a Magyar Szociális Fórum
NOL • 2003. április 5. 12:39

Hétszáz civil szervezet vesz részt az első Magyar Szociális Fórumon, Miskolcon, a kétnapos tanácskozás témája a hazai társadalmi igazságtalanságok, szociális egyenlőtlenségek, valamint a háborúkkal járó világrend reformja.

Egy szabadabb, békésebb világ és egy demokratikusabb Magyarország megteremtése a célja a Magyar Szociális Fórumnak (MSZF), amelynek első alkalommal összehívott kétnapos tanácskozása szombaton kezdődött meg Miskolcon.
A kétnapos tanácskozás központi témája az emberi jogok és a szociális jogok érvényesítése Magyarországon és a világon – közölte a megnyitón Simó Endre, az MSZF szervezője.
Mozgósítani szeretnék a közvéleményt, a társadalmi szervezeteket, a vallásos és világi közösségeket olyan alapvető szociális jogok érvényre juttatása érdekében, mint amilyen a munkához, a tisztességes megélhetéshez, a lakhatáshoz, az egészséges élethez, a szociális védelemhez, az oktatáshoz, neveléshez és a tényleges esélyegyenlőséghez való jog – mondta Simó.
Magyarországon 2,5-3 millióan élnek a létminimumon, a családok majd háromnegyedénél az egy főre eső jövedelem nem éri el a 20 ezer forintot, legalább 100 ezren alultápláltak, s egyre kevesebben járnak színházba, moziba, hangversenyre.
A fórum éppen ezért kiemelt fontosságot tulajdonít a társadalmi igazságosság, az egyenlőség, az igazságos elosztás követelményeinek. Továbbá arra törekszik, hogy megálljon a magyar társadalom kettészakadása gazdagokra és szegényekre.
A szombati plenáris, majd szekcióülések után vasárnap ismét plenáris tanácskozáson alakítják ki a részvevők álláspontjukat arról, hogy mit tehet a fórumon részt vevő hétszáz szervezet a szociális és emberi jogok érvényesülése érdekében.
A rendezvény résztvevői szombaton este háborúellenes demonstrációt tartanak Miskolcon. A Magyar Szociális Fórum megalakítását az elmúlt év október végén kezdeményezték civil szervezetek az Európai Szociális Fórum, valamint a Szociális Világfórum mintájára.
 

(MTI)

VISSZA A LISTÁHOZ

_______________________________________________
Global mailing list
Global@zpok.hu
https://www.zpok.hu/mailman/listinfo/global
 

A MAGYAR SZOCIÁLIS FÓRUM CHARTÁJA
 

A Magyar Szociális Fórum az együttműködés fóruma egy szabadabb, igazságosabb, békésebb világért és egy demokratikusabb Magyarországért. A Fórum részese annak a világméretű folyamatnak, amelyet a Szociális Világfórum és az Európai Szociális Fórum fémjelez, és a neoliberalizmus, a tőkés globalizáció meghaladására irányul. A Magyar Szociális Fórumot alkotó szervezetek és mozgalmak közös célja az ember kizsákmányolásától és a természet leigázásától mentes jövő. Olyan társadalmi valóság elérése, amely magába fogad, nem pedig kirekeszt, mérsékli a társadalmi egyenlőtlenségeket, nem pedig elmélyíti, nem az erősebbnek állít piedesztált, hanem a gyengébb megsegítésében, az elesett felemelésében, a közös boldogulásban látja az élet értelmét. A Magyar Szociális Fórum lehetségesnek tart egy másfajta erkölcsi rendet: a fenntartható fejlődésen alapuló, a természeti környezettel harmonikusan együtt élő emberközpontú világot, és küzd érte.
A Fórumban szerveződő mozgalmak és személyek a munka világából és az alkotó ember értékrendjéből indulnak ki, és arra törekszenek, hogy a magánérdekkel szemben a közérdeket illesse az elsőbbség: az élethez és a fennmaradáshoz, az emberi méltósághoz és a tisztességes megélhetéshez, a munkához, az egészséges élethez, a lakhatáshoz, a szociális védelemhez, az oktatáshoz és a neveléshez, az igazsághoz és a korrekt tájékoztatáshoz való jog váljék meghatározóvá. Legyen esélyegyenlőség és felfelé irányuló társadalmi mobilitás.
A Fórumban résztvevő szervezetek elutasítják az élet piaci kategóriává degradálását, a közszolgáltatások privatizálását, a munkavállalói jogok beszűkítését, a társadalmi biztonság megrendülését, a magántermelés kizárólagosságára épülő rendszert. Olyan vegyes gazdaságot részesítenek előnyben, amelyben a politikára nem maroknyi pénzügyi csoport érdeke nyomja rá a bélyegét, hanem a társadalmi érdek határozza meg.
A Fórum szervezetei megvédendő alapértéknek tartják a szabadságjogokat, a demokráciát és a szociális vívmányokat. Azt akarják, hogy az egyéni jogok kiegészüljenek a közösségek szabadságjogaival, intézményesüljenek és anyagi alátámasztást nyerjenek a deklarált szabadságjogok. Demokratizálják az elosztási és a tulajdonviszonyokat. A képviseleti demokrácia egészüljön ki a közvetlen hatalomgyakorlás fórumaival, szakmai, területi és gazdasági önkormányzással, kisebbség-védelemmel. Hogy a közösségek maguk dönthessenek az életüket és a környezetüket közvetlenül érintő kérdésekről, a részvételi demokrácia normái szerint.
A Fórumot alkotó magyar civiltársadalom elutasít minden faji, nemi, vallási, kulturális, egészség- és származásbeli megkülönböztetést. A szolidaritás szálait kívánja erősíteni az emberek között, és összefogni velük a közös célokért.
Céljait a Fórum békés úton, demokratikus eszközökkel szeretné elérni. Elutasít terrorizmust és háborút egyaránt.
A Fórumot életre hívó szervezetek meggyőződése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy mind a társadalmi, mind pedig a nemzetközi viszonyok tekintetében olyan rendszer szülessék, amelyikben az emberi jogok és a szabadságjogok teljes hatállyal érvényesülhetnek.
A Fórum nyitva áll minden olyan társadalmi szervezet és személy előtt, amelyik és aki a magáénak vallja a fenti célokat, vagy gazdagítani akarja őket, és kész tenni is valóra váltásukért.
 

2002. októbere

ATTAC Magyarország
Baloldali Alternatíva Egyesülés
Baloldali Együttműködési Tanács
Bányaipari Dolgozók Szakszervezete
Értelmi Sérültek és Családjaik Jogvédő Egyesülete
Fejérmegyei Polgárvédelmi Szövetség
Gaja Környezetvédő Egyesület
Humanista Társadalmi Egyetem
Humanista Társadalmi Egyetemért Egyesület
Létminimum alatt Élők Társasága
Magyar Cigányok Antifasiszta Szervezete
Magyar Pax Romana
Május 1. Társaság
MEASZ Salgótarján
Székesfehérvári Nemzetőrök Egyesülete
TÉT (több mint 100 civil szervezet képviseletében)
Új Demokratikus Politizálásért Egyesület
Zöld Fiatalok Egyesülete