VISSZA A LISTÁHOZ
 
 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
            Eduardo Galeano
    S.O.S.
 

    Kié a víz? A botos majomé. A fegyvertelen majom szomjan hal. Ezzel a történelem előtti leckével indul a '2001: Űrodüsszea' című film. A 2003-as Odüsszeához Bush elnök éppen most járult hozzá egy napi egymilliárd dolláros katonai költségvetéssel. A fegyveripar az egyetlen biztos befektetés: bizonyos érvek ellen nincs mit tenni, hangozzanak bár el a johannesburgi Föld Csúcson, vagy bármely más nemzetközi konferencián.
    A bolygót birtokló hatalmak szeretnek bombázásokkal érvelni. Olyan hatalmat - egyfajta genetikailag módosított hatalmat, gigantikus Franken-hatalmat - alkotnak együtt, mely megalázza a természetet: szabadságát úgy gyakorolja, hogy a levegőt mocsokká változtatja, jogait pedig úgy, hogy hajléktalanná teszi az emberiséget; az általa elkövetett borzalmakat hibáknak nevezi; elsöpör bárkit, aki az útjába áll; süket minden vészjelzésre, és mindent összetör, amit megérint.
Az óceánok szintje emelkedik, az alacsonyan fekvő vidékeket mindörökre víz borítja el. Úgy hangzik ez, mintha az aktuális gazdasági fejlődés metaforája lenne, pedig egyszerűen a világ leírása, amilyen a nem is túl távoli jövőben lesz, az Egyesült Nemzetek által felkért tudósok egybehangzó állítása szerint.
    Több mint két évtizeden át az ökológusok előrejelzései a gúny céltáblái voltak, vagy egyszerűen elhallgatták őket. Mára a tudósok is rábólintanak: igazuk van. És 2002. június 3-án maga Bush elnök is kénytelen volt elismerni, hogy bizony súlyos katasztrófákkal jár majd, ha a globális felmelegedés továbbra is sújtja a Földet. Bill McKibben újságíró írt arról, hogy mára a Vatikán sem vitatja, hogy Galilleinek igaza volt. De senki sem tökéletes: Bush ugyanabban az időben jelentette be, hogy az Egyesült Államok az elkövetkező 18 évben 43%-kal fogja növelni a mérgesgáz-kibocsátást. Hiszen a gépek országában elnököl, mely gépek benzint esznek és mérget okádnak. A múlt év végén Bush közzétett egy szolidaritási felhívást, amely így hangzott: "Hagyd, hogy a gyermekeid lemossák a szomszéd kocsiját!"
    A világ vezető országa energiapolitikájának egy nagyon is világi üzlet diktál, mely azonban úgy tesz, mintha csakis a magas egeknek engedelmeskedne. Az egykori (vesztegetésben elhunyt) Enron társaság, mely a kormány fő tanácsadó cége, illetve Bush és a legtöbb szenátor kampányának főtámogatója volt, isteni üzeneteket szokott volt hirdetni. Elnöke, Kenneth Lay mondta gyakran: "Hiszek Istenben és a piacban". Már a cég előző vezére is hasonló mottóval élt: "Az angyalok oldalán állunk."
    Az Egyesült Államok a lelkifurdalás legkisebb jele nélkül végzi környezeti terrorista tevékenységét, mintha maga az Isten adott volna az országnak bűnbocsánati cédulát, mert leszokott a dohányzásról.
"A természet már nagyon elhasznált", írta a spanyol szerzetes, Luis Alfonso de Carvallo, 1695-ben. Mit szólna, ha ma látná?!
    Spanyolország nagy részéről tűnik el a talaj. A talaj lassan eltávozik, és inkább előbb, mint utóbb, homokot fúj majd be a szél az ablakréseken. A mediterrán erdőknek csak a 15 %-a marad lábon. Száz éve még erdők borították Etiópia területének felét, mely ma kiterjedt sivatag. Brazília amazóniai területének Franciaországnyi darabjáról tűnt el az esőerdő. Ha ebben az ütemben folytatódnak a dolgok, Közép-Amerika hamarosan azzal a figyelemmel fogja illetni az erdőit, amellyel a kopaszok tekintenek megmaradt hajtincseikre.
    A mexikói parasztokat az erózió üldözi el előbb a földjeikről, majd az országból. Minél rosszabb a talaj, annál több műtrágyára és növényvédő szerre van szükség. A Világegészségügyi Szervezet (World Health Organisation) jelentése szerint ez a vegyipari aids évente hárommillió paraszt halálát okozza.
    Ahogy halnak ki az emberi nyelvek és emberi kultúrák, úgy halnak ki az állatok és a növények is. Edward O Wilson biológus szerint minden órában három faj tűnik el. És nemcsak az erdők pusztítása és a levegőszennyezés miatt: a tömegtermelés, az export-orientált mezőgazdaság és a fogyasztási cikkek szabványosítása megszünteti a biodiverzitást. Nehéz elhinni, hogy mindössze száz évvel ezelőtt még több mint 500 fajta saláta és 287 fajta sárgarépa volt a Földön. És csak Bolíviában 220 féle krumpli.
    Az erdők megskalpolva, a földek elsivatagosodnak, a folyók mérgezettek, a sarki jégsapkák és a hegységek gleccserei olvadnak. Sok helyen teljesen megszűntek az esőzések, máshol megnyílnak az egek. A világ éghajlata igencsak megbetegedett.
    Áradások, aszályok, ciklonok, megállíthatatlan erdőtüzek - mindez egyre kevésbé természetes, jóllehet a média, minden bizonyíték ellenére továbbra is mint ilyet írja le őket. És a tény, hogy az ENSZ az 1990-es éveket a "Természeti Katasztrófák Visszaszorítása Nemzetközi Évtizedévé" nyilvánította, inkább tűnik morbid tréfának. Visszaszorítás? Hiszen ez volt a legrémesebb évtized! Összesen 86 katasztrófa történt, melyekben több ember pusztult el, mint az ugyanezen időszakban tomboló véres háborúkban. A halottak csaknem mindegyike (96%-a, hogy pontosak legyünk), szegény országok lakója volt, olyan országoké, melyeket a szakértők továbbra is "fejlődő országokként" szeretnek megnevezni.
    A Dél lelkesen, elhivatottan utánozza és túlozza el az Észak legrosszabb szokásait. És az Észak persze nem az erényeit, hanem a hibáit exportálja, így aztán a szegény országok magukévá teszik az amerikai személyautó-mániát (és ezzel együtt elsikkasztják a tömegközlekedést), meg a piacgazdaság és a fogyasztói társadalom teljes mitológiáját. A Dél továbbá tárt karokkal várja a legmocskosabb gyárakat, melyek a leginkább gyilkolják a természetet, olyan fizetésekért cserébe, melyek épp csak egy kicsivel teszik vonzóbbá a rabszolgaságot.
    De az Észak még így is személyenként átlagosan tízszer annyi benzint, gázt és szenet fogyaszt, mint a Dél, ahol száz ember közül mindössze egynek van autója. A környezetkárosító gyakorlatokat vizsgáló egyik felmérés adatai szerint a világ összes pollúciójának 75%-át a világ népessége 25%-a okozza. Ebben a kisebbségben persze nincs benne az a kétszázmillió, aki ivóvíz nélkül él, vagy az a százmillió, aki mindennap üres hassal tér nyugovóra. Nem az "emberiség" a felelős a természeti erőforrások kizsákmányolásáért, és a káros melléktermékek levegőbe, földbe vagy vizekbe való ürítéséért.
    A hatalom csak megvonja a vállát: Ha már ez a bolygó nem hoz több hasznot, elmegyek egy másikra.
    A szépség csak akkor szép, ha el lehet adni, az igazság csak akkor igaz, ha meg lehet venni. A bolygót az az életmód pusztítja el, amelyet el kell sajátítanunk, éppen úgy, ahogyan megbénítanak minket a gépek, melyeket azért találtak föl, hogy felgyorsítsák a mozgást, és ahogyan az együttlét érdekében létrehozott városok szigetelnek el minket egymástól.
    A szavak úgy veszítik el az értelmüket, ahogyan a zöld tenger és a kék ég - melyek színét az algáknak, illetve az általuk évmilliók alatt termelt oxigénnek köszönhetjük - kifakulnak.
Azok a fénypontok az éjszakai égbolton - vajon kémkednek utánunk? A csillagok megdöbbenve és félelemmel eltelve hunyorognak. Nem értik, hogy ez a mi még élő világunk hogyan foroghat még mindig, miközben oly odaadóan dolgozik a megsemmisülésén. És a színtiszta rettegés fogja el őket, mikor látják, hogy ez a világ már más égitestek felé terjeszkedik.