BACK TO MAIN
fotók
 
 
Ernesztint a 70-es évek második felében nevezték ki a Zuglói Művelődési Ház igazgatójává. Ekkor nem volt még Cserepesház, úgyhogy ez a korabeli ’több telephelyes közművelődési koncepció’ jegyében annyit jelentett, hogy a Kassák Klubon kívül kapott még a kerületben néhány pince-, és üzlethelyiséget, hogy azokban közművelje azokat, akik ezt igénylik. Közbevetőleg, akkoriban Budapest majd minden kerületében két művelődési ház volt, egy tanácsi, és egy szakszervezeti, már, ha az adott kerületben volt olyan vállalat, amely saját művelődési házat tudott fenntartani, mint Budán a MOM, Mátyásöldön az Ikarus.

Ha tehát Ernesztin életművét tekintem, akkor először is azzal kell kezdenem, hogy egy ilyen helyzetből indulva, szívós és kitartó munkával összegründolt Zuglónak egy  művelődési házat: ez az 1989-ben átadott Cserepesház, ami egy olyan korszakban jött létre, amelyre inkább a létező művelődési házak megszűnése, semmint újak létesítése volt jellemző. Tudniillik a 80-as évektől az állam, és annak végrehajtó szerveként a kerületi tanácsok folyamatosan csökkentették az általuk fenntartott művelődési házak költségvetését, arra késztetve őket, hogy minél több bevételt termeljenek meg ők maguk. Ez volt az oka, hogy a művelődési házak java része a rendszerváltáskor, vagy nem sokkal azt követően bezárt, mert nem tudták produkálni a fennmaradásukhoz szükséges összegeket.

Ha Ernesztin nevéhez csak a Cserepesház létrehozása, és annak meg- illetve fenntartása fűződne, már az is óriási eredmény lenne, de azt hiszem nem túlzás, ha megkockáztatom, a Kassák Klub is az ő igazgatása idején élte fénykorát: táncházak, 180-as csoport, azaz kortárs zene, Szürrenon és egyéb kiállítások, új hullámos és jazz koncertek, filmklubok, felsorolni se győzném.

A Cserepesház mellett ugyancsak az ő nevéhez fűződik a Liget Galéria megalapítása, s nem kevésbé az, hogy e galéria immár 25 éve működik, amivel a maga non-profit, független kategóriájában nemcsak budapesti viszonylatban az egyik legrégebbi ilyen típusú kiállítóterem, hanem Közép-Európában is. Ha csak az egykori  szocialista országokat nézzük, Lengyelországot, s a volt Jugoszláviát leszámítva, se a cseheknél, se a szlovákoknál, kelet-németeknél, románoknál, bolgároknál nem találunk ilyen múlttal, s külföldön is egész szép szakmai ismertséggel rendelkező galériát. Megjegyzem, Varsóban vagy Bécsben sincs sokkal több és sokkal régebbi.
Ezzel együtt tavaly én is meglepődtem, mikor csörgött a telefon, és a londoni Time Out kiadó fotósa jelentkezett, hogy a galériáról szeretne képeket készíteni Budapesti útikalauzuk következő kiadása számára. Elájulni se volt időm, mikor kiderült, hogy a galériáról szóló szócikkük már évek óta szerepel a kötetben, csak most már képet is szeretnének hozzá. Volt a kezemben a kötet, s mit mondjak, nincs benne minden pesti galéria, a mienkénél nagyobb költségvetéssel, frekventáltabb helyen működők közül se. Más alkalommal egy német művész kereste föl a stuttgarti székhelyű IFA-t – ez a legjelentékenyebb német kulturális alapítvány, ami a német művészek külföldi szerepléseit támogatja –, ahol legnagyobb meglepetésemre azt mondták neki, hogy igen, a Liget Galériát ismerik, s aztán simán meg is kapta a pesti bemutatkozásához kért összeget.

Ahhoz, hogy az ilyen és hasonló történeteink összejöjjenek – hadd túlozzak a vicc kedvéért! –, kellett nekünk egy olyan főnök, aki nem szól bele a galéria programjába, tudniillik a helyzet az, hogy én magam is alig szóltam bele: a programokat ugyanis nem én találtam ki, hanem a művészeink és a közönségünk, akik hozták-vitték a híreket, adták a jobbnál jobb tippeket, ötleteket, amiket nekem csak meg kellett csinálnom. Ernesztin ezt valószínűleg már akkor is tudta, mikor elkezdtük, s én még nem sejtettem, hogy ez az egész olyan, mint egy kert: az ember elültet néhány magot, s aztán csak locsolgatni, gyomlálgatni, gondozni kell őket, hogy az egész évről évre szebb és gazdagabb legyen.

Ha jól sejtem ő ezt Dunaújvárosban tanulta, ahol még pesti kalandjai előtt, ifjú népművelőként hozta létre a vas-szobrász művésztelepet, s annak szoborparkját, illetve az Uitz Terem elődjét, ami mára a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetté nőtte ki magát. A 90-es évek derekán történt építészeti átalakításokkal és bővítésekkel ez ma már múzeum nagyságú kortárs művészeti intézmény, mely egyebek közt saját gyűjteménnyel rendelkezik, s előbb jött létre, mint debreceni megfelelője a MODEM.

Nem tudom Ernesztin, milyen érzés egy ilyen eredményekben gazdag pálya után nyugdíjba menni, de azt igen, hogy a Liget művészei hálásak Neked. Én ugyanis azt találtam ki, megkérem néhányukat, adjanak egy-egy kisebb művet, amelyeket ebből az alkalomból jelképes köszönetként nyújthatok át. Ha lehetek őszinte, kissé tartottam a dologtól, mert az elmúlt másfél évtizedben a műgyűjtők és műkereskedők befolyása nálunk is megnőtt, és ők nem szeretik, ha a művészeik olykor-olykor ajándékba is adnak képeket. Ez persze nem mindenkit érint a Liget kiállítói közül, de az én szempontom nem az volt, hogy azokat keressem, akikre ez nem vonatkozik. Olyan mappát szerettem volna, ami ha nem is átfogja, de a maga módján mégiscsak reprezentálja e 25 évet. Hogy egyaránt szerepeljenek benne azok, akik ma már élő klasszikusok, s olyanok is, akik nemrég kezdték pályájukat, s így legyen miért izgulnod, mert persze az ő lapjaik értéke asszerint fog remélhetően egyre értékesebbé válni, hogy az elkövetkező évtizedekben mit csinálnak? Akad köztük, aki már tavaly, 30 évesen megnyerte a Velencei Biennálé Arany Oroszlán díját, méghozzá azzal a projektjével, amiben Te is közreműködtél. Egy másik művészünk tavaly Prima Primisszima díjat kapott, igaz irodalmi kategóriában, egy harmadik, s most csak a mappában szereplőkről beszélek, tavalyelőtt kapott Munkácsy díjat, amit egy negyediknek 2004-ben, egy ötödiknek 2002-ben ítéltek oda. Mert egyébként 2000 óta ritka az olyan év, mikor ne kapna 2-3 művész is Munkácsy díjat a Liget kiállítói közül. A 90-es évek második felében ez még csak évi 1-2 díjazott volt. Visszatérve, az imént említett aggodalmaimra, ezek fölöslegesnek bizonyultak: egyetlen művész se próbálta elhárítani kérésemet, még akkor se, mikor olyanokhoz fordultam, akik Téged személyesen nem ismernek. Végül már csak annyi dolgom maradt, hogy címet adjak a mappának:
KÖSZÖNJÜK ERNESZTIN!!!!