2 megnyitó beszéd

    a/ TATAI ERZSÉBET

    Ez a kiállítás az utóbbi két évtized magyarországi művészetének két meghatározó egyéniségének, Ádám Zoltánnak és Várnagy Tibornak közös alkotása. Ezért vagyunk rá ugyan kíváncsiak, de nem ezért, vagyis nem ettől érdekes. Inkább attól, hogy amikor végigjárjuk a szobákat, az a benyomásunk támad, mintha két kiállítást eresztettek volna egymásba. Minden ellentétes, ami csak lehet. A tematika, a retorika, a stílus, a pillanatnyi művészetfelfogás és attitűd. Festői melankólia és pszichologizálás egyfelől, frivol-komoly játszadozás, politizálás másfelől. Mégis a festett arcok feltáruló szépsége miatt lehet klasszikus értelemben vett esztétikai húzása a kiállításnak. Meghökkentő összhangzatok adódnak a divergens ikonográfiából, ahogy például a napok és arcok egymásrarímelnek. Vagy: a kvázi oltár csupa pimaszság – mégsem csak paródia. Az örökös feleselésből adódó feszültségeket, ellentmondásokat talán az itt találkozó vita activa és vita contemplativa arányai kényszerítik harmóniába. Míg Várnagy Tibor alkalmaz keleti ikonográfiát, és Ádám Zoltán kapcsolódik az európai portréfestészethez, addig Várnagy Tibor alkotásmódja nyugati és Ádám Zoltán képei hordoznak keleti típusú filozófiát.
    Különböző IKONokat látunk itt: Ádám Zoltán transzcendens megközelítése, titokzatossága, a láthatatlan kéz művét, a turini leplet asszociálja; Várnagy Tibor képei pedig a direkt cselekvés felőli megértést példázzák, az ember által sűrített jelalkotást folytatják.

    Nagyméretű portréin Ádám Zoltán az arcokat többnyire félhomályba, az emlékezés és felejtés határmezsgyéjére helyezi, eldöntetlenül hagyva, vajon a feledés homályából kezdenek kibontakozni, vagy éppen az emlékezet iszapjába süllyednek. Olykor úgy tűnnek elő, mint a foltos, repedezett fal mintázataiból bizonyos pillanatban értelmes képpé összeálló alakzatok. Ádám Zoltán családtagjairól, barátairól, ismerőseiről, álombeli jelenéseiről emlékezetből festett képei számunkra ismeretlen embereket tesznek jelenvalókká, de nem hús-vér emberekké. Ádám Zoltán megidézi a nagyon is egyedi vonásokkal, kifejezéssel rendelkező embereket anélkül, hogy "testközelbe" hozná őket, vagy csak jelzésekre szorítkozna. A hallatlanul egyénített, testi valójától mégis megfosztott alakok különös szellemtestként lebegnek.
    Várnagy Tibor rá jellemző módon talált tárgyakat használ fel. Fest love-vésetű rajztáblára, szöges ládafedélre. Mindezt azonban nem popos gesztusból, vagy rombolás-eszményből, teszi, mégcsak nem is “annál jobb minél rosszabb” attitűdből, hanem mert talál bennük valamit, amihez hozzá kíván szólni, valami folytatásra érdemeset. Emblémaszerűvé tömörített képei bizonyítékai annak, hogy minden felhasználható, és minden közöl valamit, mindennel kapcsolatba léphetünk. Működésének legfőbb, legjellegzetesebb mozzanata a kapcsolat, a viszony; az egymástól általában távol állónak tartott dolgok, helyzetek összekapcsolása, az asszociáció. Ilymódon nála az alkotói módszer üzenet értékű. Mindez ugyan tényleg popos kissé, és (neo)dadás és magátólértődően újrealista is, de most persze mindez poszt-. A festett és faragott tárgyak együtt érvényesek, kiterjesztve abba a létmódba, ahonnan származnak. Várnagy Tibor működik, mégsem építkezik. Nem azért nem, mert “dekonstruktív”, hanem mert tudja, hogy minden átmenet – bármely hosszú lehet is egy tartam – örökös átalakulás, változás; hiábavaló a berendezkedés. Munkáiból ugyanakkor komplett mítosz rajzolódik ki. Ha végigvennénk a Nap, a fa, a szem, a szív ikonográfiáját kelettől nyugatig, és az arcét, és nyomon követnénk a kenyeret, gyümölcsöt és a többit, kerek szinkretikus házikó állna össze. Azért kelettől nyugatig (vagy fordítva inkább), mert Várnagy Tibor valóban mindenünnen merít, hogy igazsággá egyeztesse a különböző világokban kimondottakat.
    Ha kételkednénk abban, hogy kortárs ikonokkal van dolgunk, kétségeinket eloszlatja, az emeleti teremsor utolsó festménye: Ádám Zoltán Képfelmutatója.

    b/ NAGY ATTILA

1.

Ha én  lekvár lennék...

De nem vagyok az, a Tibi sem az meg a Zoli
és a nagy konkurens sem, a zsíros, amivel ugyebár ping-
pongozni is szokt....

És édesapám sem - idézve E. P.-t,
tehát édesapám, aki nem Fanny és nem szilvát, hanem Jenő és
barackot, de főzte.

És az üvegre azt írta széles barna ragasztószalagra,
amit mint üzemi szarka az üzemből szarkált,
hogy B. L. vár, pedig mondom hogy őt Jenőnek és Nagynak
és nem például Banánnak és Lacinak, hívták.

De, mint mostmár tudjuk, van egy deszka-város,
ahol egy park fája alatt, nem spenót-zöld,
fa-zöld,
mint a Manci néni jegenyéi, amik a legszebbek a kerületben
az én kisfiam után,
rögtön,
tehát a rendes fa-zöld fa alatt ott egy pad vagy hockedli,
ami németül guggolásocska
ami nem a fent említett fából készült inkább L-ből,
ami vörösre van festve, spiné vörösre, rébék-vörösre,
fegyencnő-vörösre,
már régen,
és abba bele van karcolva,
B. L. vár, azaz baracklekvár,
amit édesapám karcigált...
guggolva
és a pad-hockedlinak van egy hasadéka, az meg tele volt
pénzzel, ropogós bankókkal,
amiket a sok homeless dugdosott össze,
a lovét, angolul drága pénz
és eladták a pénzt drágán
és az így nyert pénzen napfürdőt vettek meg narkót,
azért hogy kibírják az L városi létet,
azért hogy övéké legyen az L vár,
azért.
 

2.

Ha én műterem lennék...

Ha én műterem lennék, nagy kurva lennék,
riszálnám a seggem, pedig csak udvari mosokonyhás lennék,
és tenném a nagyot meg a drágát, hogy bennem jó..
És a pali-madár, amikor belém cókmókol, oda Ferencvárosba,
és már dörgöli a kezét, na itt aztán fuha,
odapörkölnék egy dohosat - Hé Öcsi, bennemúgyis csak a
sötétség kong,
a cinóbert meg az indiai sárgát azt felejtsd el, hagyd
otthon,
vagy add el, mert a pénz az másra kell.
Hogy vegyél rajta időt
bennemlenni.
Hogy lásd este a gangon a sok porladó arcot.
Meg ott ücsörögve a betonos udvaron lásd a holfogyatkozást,
amint Jimmy Hendrix balkezes gitárja belebeg a nagy sajtos
elé...
és akkor megen odapörkölnék egy dohosat:
Látod van még remény, hisz a hold ma úgy fél,
te kis mutyi, te kis én-művészem, te kis felkép mutató
 

3.

Éljen a festészet és a költészet megbonthatatlan, örök
barátsága!