Elekes Károly: Habilitált hiba - Tunning, 2013
megnyitotta: Farkas Viola, 2013. szeptember 30-án, 18:00 órától
a kiállítás megtekinthető október 31-ig a Liget Galériában
a Zuglói Napok keretében a kiállítás szeptember 28-tól látogatható! 



Válogatás Elekes Károly Tunning címû, 2007 és 2011 között készült sorozatából.

Hét évvel ezelõtt, egy januári napon Elekes egy szétszakadt festményt talált az utcán – látszólag innen indul a cím írásmódja szerint „feltunningolt”, „megjavított” képek története. A talált tárgy restaurálása után sajátos párbeszédbe kezdett a mûvésszel, az Elekes által „alanynak” nevezett mû megszólalt. Kérésének engedve a mûvész belefestett a festménybe, megtartva és egyben fel is számolva az eredeti kép jelentésmezõit. A javítás/teremtés impulzusa olyan erõs volt, hogy ettõl kezdve buzgón vadászott giccsesnek, naivnak vagy dilettánsnak tekintett, a magas mûvészetbõl számûzött, olykor a végsõ stádiumban lévõ, roncsolt képekre, vásárolt ócskapiacon és zsibvásáron, aluljáróban és kapualjban, szegényektõl, hajléktalanoktól. No nem mindent, csak ami két szabálynak megfelelt: a gyenge minõségû munka nem lehet jellegtelen vagy unalmas, s legyen benne valami többlet (hiány, titok), amelyhez kapcsolódni lehet. Elekes nem kisajátít, nem nézi le e képek rég halott készítõit, megértõ és türelmes, megvárja, míg a mû feltárulkozik önnön põreségében, és szinte helyesli, hogy kiigazítsák, intellektuálisan elmélyítsék banális szemantikai mezõit.

Ha ez megtörténik, rákerülhet a „restauráló hivatalnok” jele is: a mûvész irodai bélyegzõjével rápecsételi a festmény egyik felsõ sarkára az újraértelmezés pontos dátumát és saját nevét.

Dékei Kriszta: Szorgos férfi (részlet), Magyar Narancs, 2010, február, 11.

Elekes kiválóan ismerte fel, hogy a giccsek, a naiv és dilettáns munkák nemcsak a mûvészettörténet legkülönbözõbb korszakaiból származó toposzokat õrizték meg. Még ha részben devalválódott, deformálódott és töredékes módon is, de közhelyeik mélyén az emberi kollektív tudattalanból származó archetípusokat hordoznak. Saját tudatalattijára hallgatva, ezekbõl a lenézett alkotásokból tárja fel azokat a szimbolikus képzeteket, amelyek mára jórészt elvesztek a konzumtársadalomban élõ ember számára. Nem véletlen, hogy oly gyakran jelennek meg rajtuk például a víz, az évszakok, a kert vagy az otthon képei. Elekes olyan szimbolikus motívumokat társít hozzájuk, mint az út, a létra, a lépcsõ, a mérce, a hajó, a híd, a koponya, a jin-jang jel, a kereszt, a templom és mások. Az együttmûködés három éve alatt kialakult „saját”, rendkívül aprólékos, precíz, mûgonddal megfestett, s a felhasznált, kisméretû festményekhez jól alkalmazkodó, flexibilis stílusa is, amely a középkori miniatúrákéhoz áll legközelebb.

Elekes „tunning” festészetének feltehetõleg van egy társadalom- és kultúrkritikai éle, hiszen nem lehet véletlen, hogy kiindulási pontjául nem mûvészek, hanem outsiderek alkotásait választja. Nyilván komoly kompromisszumokat is kell kötnie a gyenge minõségû alkotásokkal való párbeszédben. A végeredmény mégis õt igazolja, hiszen „reciklált festményei” – mint láthattuk - autonóm, mély jelentéstartalmakkal és meglepõ esztétikai értékekkel bíró alkotások.

 

Sturcz János: Szkeptikus konceptualitás - Elekes Károly "tunning" képeirõl (részlet), Elekes Károly: Tunning - kiállítási katalógus, 2006