A valóság barátságos ellenfelei: Elek Is (Kada) emlékkiállítás I. (az Óbudai Társaskör Galériával, és a Magyar Műhely Galériával közös rendezvény)
megnyitotta dr.Máriás Béla, 2012. augusztus 31-én, 18 órától a Liget Galériában
(1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor. 5.)
a kiállítás megtekinthető szeptember 22-ig

Sorsszépítő szerek: Elek Is (Kada) emlékkiállítás II.
megnyitotta a Zöld Alsó, 2012. szeptember 4-én, 19 órától az Óbudai Társaskör Galériában
(1036 Budapest, Kiskorona u. 7.)
a kiállítás megtekinthető október 7-ig

Érzelmi gyarmat: Elek Is (Kada) emlékkiállítás III.
megnyitotta Boros Géza művészettörténész 2012. szeptember 26-án a Magyar Műhely Galériában
(1072 Budapest, Akácfa u. 20.)
a kiállítás megtekinthető október 19-ig

Elek Is (polgári nevén Elek István), vagy ahogy barátai hívták, Kada még a kortárs művészeti szcénán belül se egy igazán jól ismert alkotó. Holott nemcsak alapítója, de keresztapja (névadója) is a Hejettes Szomlyazók csoportnak (1984-1992), ugyancsak alapítója A Négy Nagy Gazdag művészcsoportnak (1993-1995), s utóbb - dr.Máriás, Antal Juszuf, és Tgnoise (Tóth Gábor) társaságában - tagja a Tito Quartettnek. Költő, performansz-, és képzőművész, akinek tavaly augusztusban, 67 éves korában bekövetkezett haláláig nem jelent meg hivatalos kiadó által publikált kötete, de saját maga által, kis példányszámban kiadott könyvei, füzetei annál inkább (Élek Is, 1986; Érzelmi Naplóm I-II, 1987/88; A rábaszás káma-szutráját ki írja meg? 1988). Művei 1984-től rendszeresen szerepeltek a Hejettes Szomlyazók által publikált Világnézettségi Magazin című art-szamizdat folyóiratban, majd azt követően a Szkárosi Endre és Bernáthy Sándor által szerkesztett Új Hölgyfutárban, Tóth Gábor Laza Lapok című efemera ansamblage kiadványaiban, miközben úgy nevezett plakátterveit heti rendszerességgel hozta a rendszerváltás első éveiben a kisgazdák Kis Újságja, publikált a Magyar Narancsban, a Kapuban, a Szabad Népben, a Magyar Műhelyben, az Élő Vízben, a Pergő Képekben, s egy időben a Tilos Rádió adásainak is visszatérő vendége volt, ahol a felnőtteknek írt meséit olvasta föl.

Ma már az idők homályába vész kik, és mikor nevezték el Kadának, arról a kőbányai utcáról, ahol gyermekkora óta kisebb-nagyobb megszakításokkal haláláig élt. Mindenesetre így jöhetett létre az a helyzet, hogy őt nevezték el arról az utcáról, ahol élt, megspórolva ezzel azt a fáradtságot, hogy most, halála után kelljen a hatóságoknak elnevezni azt az utcát róla, melyben élt és dolgozott. Kada egy kőbányai alsó középosztálybeli, katolikus családban született. A Kádár rendszerben nem igazán tipikus módon papnak készült, ahonnan azért rúgták ki, mert - a legenda szerint - egyszer egy néhány soros Weöres Sándor vers elmondásával próbálta megoldani egy prédikáció megalkotásának feladatát. Ezen időkre nyúlik vissza barátsága a 70-es évektől grafikusként, majd a 80-as évektől festőként ismert Somogyi Győzővel, akinek rajzkörét 1980-tól kezdve annak feloszlásáig látogatta. Ebből a társaságból verbuválódott a Hejettes Szomlyazók alapítóinak csapata, melynek 1984-es első, alapító manifesztumát ugyancsak ő írta Fekete Balázzsal együtt. Kada rajzkörös tagsága azért érdemel külön figyelmet, mert a többiekhez képest ő ezt elég későn, 35 éves korának elmúltával kezdte, és természetesen annak ambíciója nélkül, hogy valaha is felvételizni szeretett volna a Képzőművészeti (akkor még) Főiskolára. Amihez tudni kell, hogy ez az eredetileg az Orfeo csoporttal induló Bálványos Huba által létrehozott, majd tőle Somogyi Győző által átvett rajzkör nagyon nem tartozott a korabeli főváros klasszikus rajzkörei közé. Nem hasonlított se a felvételire előkészítő Dési, Ferenczy, és Vasutas rajzkörökre, de a Szabados Árpád, vagy az Erdély Miklós által vezetett, a kreatívitásra alapozó műhelyekre sem. A velük szemben létrejövő legjellegzetesebb különbség az lehetett, hogy a képzőművészeti érdeklődés mellett itt nagyon hamar, és igen erőteljesen megjelent a társművészetek, és különböző társadalomtudományok iránti érdeklődés. Ennek megfelelően a beszélgetések, a viták, úgy egymással, mint az alkalmanként meghívott vendégekkel (Cseh Tamás, Erdély Miklós, Ferge Zsuzsa stb.) folytatott disputák, a mindenféle közös kirándulások olykor fontosabbá váltak, mint maga a festés, rajzolás, mintázás, fotózás. Az intenzív közösségi életnek stimuláló szerepe lehetett abban, hogy a késő 70-es évektől rendszeressé váltak rajzkörön belül a performatív események, kisebb-nagyobb, rövidebb-hosszabb előadások, akciók, ami nagyon rövid időn belül oda vezetett, hogy Somogyi Győző kijelentette, ő nem a rajzkör vezetője, hanem maga is a rajzkör tagja.

Kada első művei mindenesetre nem a Hejettes Szomlyazók művészcsoport megalapításakor, vagy azt követően születtek, hanem az azt megelőző években. Itt két műcsoport volt megkülönböztethető, egyrészt az általa tusfestményeknek nevezett grafikái, másrészt a plakáttervei. Ezek képezték első önálló kiállításának törzsanyagát, amit a Liget Galéria mutatott be - de már a Hejettes Szomlyazók csoport megalakulása után - 1986-ban. Ezen a ponton, úgy is, mint a Liget vezetője, úgy is, mint a Szomjazók alapító tagja (és Somogyi Győző rajzkörének tagja), muszáj lelepleznem magam, mert mindezt én belülről láttam. És, ha lehetek őszinte, első látásra nekem Kada tusfestményei nem tűntek különösebben érdekesnek. Amihez persze hozzá kell tennem, hogy akkor még csak nagyon felületesen ismertem Erdély és Tandori indigó rajzait-, és frottázsait, illetve egyáltalán nem ismertem John Cage festményeit. Nem mellesleg, akkor még Kada sem, így tehát utólag azt mondhatnám, ma már többre értékelem e korai munkáit, mint mikor először láttam őket. Plakáttervei jobban tetszettek, és nyilván azért, mert ezek minden darabja reklám-paródia volt, ha úgy tetszik anti-reklám, meglehetősen erőteljes társadalmi-, és társadalomkritikai üzenetekkel. Hogy illusztráljam, ilyesféle szövegek voltak olvashatók plakáttervein: ma dogmakoncert lesz / minden jegy elkelt; beh szétültettek minket a műsorruhás nők kezelői; szeretne boldognak látni minket? akarna? akar?; nyald ki a szívemet 

E színes papírokból kivágott, egyszerű formákból építkező, minimalista plakátok néha tipográfiai poénokon alapultak, mint a műsor cola feliratot viselő darab, ahol a cola felirat természetesen a coca-cola logójából meríett tipográfiai idézet volt. 

Day 1 Art megnyitó, 1985, Liget Galéria (fotó: tbb)

Nem sokkal a 86 elején bemutatott kiállítás után készítette el Kada e plakátjainak szitanyomással készített változatait, melynek példányait a pesti Belvárosban ragasztottunk ki illegálisan. Ez utóbbit a tényszerűség kedvéért említem, s nem azért, hogy utólag partizánnak állítsam be magunkat: akkor, és már annak előtte is, minden új-hullámos koncert-, és kiállítás plakátja illegálisan - nem a Magyar Hírdető nevű, ebben a tekintetben kizárólagos állami monopóliummal rendelkező cég által - lett kiragasztva. És természetesen a Bizottság, az URH, az Art Deco, a Hús és a többi korabeli együttesek koncertplakátjain is rengeteg társadalmi-, társadalomkritikai üzenet volt olvasható. Hogy csak egyet idézzek, a Bizottság és a Kontroll közös koncertjét egy olyan plakát hírdette, melynek felirata ez volt: Bizottság konroll alatt / Kontroll bizottság előtt. Ami Kada plakátjai esetében újdonság volt, hogy az ő hírdetményei nem kapcsolódtak semmiféle rendezvényhez, és ilyen értelemben a street art és a public art egyik korai, ha nem is a legkorábbi megnyilvánulásainak tekinthetők. Akárcsak az az 1985 novemberében bemutatott utcai akciója, amikor a Liget Galéria egyik megnyitója alkalmából egy hokedlira állt a galéria előtti járdán, s egy égő elemlámpát tartva a kezében, egy Diogenészt keresek feliratú táblát viselt a nyakában. A következő nevezetesebb utcai akcióját 1988-ban csinálta, amikor belvárosi aluljárokban állt ki egy kottatartó állványon elhelyezett felirattal, és egy a lábához helyezett kalappal. A tábla szövege ez volt: rózsadombi villára gyűjtök. Különös módon a járókelők, és a sajtó (és nem a szaksajtó, hanem a rádió, és a napilapok újságírói) számára teljesen egyértelmű volt az, ami a korabeli rendőri szervek számára nem: hogy tudniillik itt egy közterületen zajló művészeti akcióról van szó, és nem pedig arról, hogy valaki kéreget. Mert a hatóságok figyelmeztették Kadát, ha még egyszer meglátják itt, beviszik az őrszobára. Ezt követően indult meg az a rabló-pandúr játék közte és köztük, amikor ő mindig megpróbálta jó időben áttenni akciójának helyszínét egyik pesti aluljáróból a másikba, mielőtt a szervek elkaphatták volna. De eleinte még itt is volt mozgástere, amennyiben az ötödik, és a hetedik kerületi hatóságok közt nem folyt kommunikáció. Tekintve, hogy akcióinak szüneteiben hozzánk jött föl pihenni, én próbáltam óvni, mert számomra, és éppen az ő elbeszélései nyomán vált világossá, hogy amennyiben egy művészeti rendezvény, egy kiállítás megnyitója alkalmából akciózik az utcán, úgy a rendőrök békén fogják hagyni. De amennyiben nincs mögötte ilyesféle intézményes háttér, úgy előbb-utóbb tényleg be fogják vinni, és koldulás címén szabálysértési eljárást indítanak ellene. ő azonban annyira élvezte az utca népével folytatott spontán párbeszédeket, az azonnali visszajelzéseket, hogy nem vette komolyan a hatósági figyelmeztetéseket. Így aztán el is kapták, és a szalai utcai rendőrkapitányságon nagyon megruházták. Méghozzá úgy, hogy annak ne legyenek látható külsérelmi nyomai, de rettenetesen fájjon. És természetesen mindezen, meg a Kapitányságon töltött éjszakán felül, még szabálysértési eljárást is indítottak ellene. Mindez 1988 legelején történt, a rendszerváltás hajnalán, és ha átmenetileg kedvét is szegte a rendőrállami brutalitás, legalább a 90-es évek közepéig töretlenül hitte, hogy az utcai, a köztéri akciózáshoz az új demokráciában magától értetődően nem lesz többé szükség semmiféle adminisztrációra: szabadon ki lehet állni bárhova, s nem kell hozzá művészeti befogadóintézmény, erről szóló nyilatkozat, engedély, illetve a rendőrhatóságok intelligenciája, autonómiája is úgy alakul, hogy minden különösebb nehézség nélkül meg fognak tudni különböztetni egy köztéri művészeti akciót a különféle szokásos szabálysértésektől (ld. Butapest visszafoglalása című akcióját 1993-ban a Bartók 32 Galéria előtti Gárdonyi téren).

Kada nagy élvezettel vett rész a Szomjazók munkájában: a Világnézettségi Magazin létrehozásának legalább olyan lelkes híve volt, mint a közösen festett képeknek, akcióknak. Nem mellesleg a Világnézettségi Magazin szöveges oldalainak nyomtatása, melynek sokszorosító technikája a szitanyomás, és a stencilezés sajátos kereszteződése volt (lebutított, és ezáltal a lehető legolcsóbbá tett szitanyomás), és a lapszámok oldalainak összeállítása az ő lakásukban folyt. Ez a technikai tudás tette lehetővé számára, hogy sokszorosítsa előbb említett plakátterveit, majd első verseskötetét (Élek Is, 1986). Ennek egyik legnevezetesebb poémája talán a rohadt hazám! című opus volt, melyben ginsbergi elánnal olvassa fejünkre mindazon társadalmi betegségeinket - szegénység, alkoholizmus stb. -, melyekről nem szívesen veszünk tudomást. Ennek párdarabja az 1-2 évvel korábban a Világnézettségi Magazinban publikált Hymnus című költeménye, mely azt részletezte, mi történik A szocializmus alulmúlásának ünnepén? A viszonylag terjedelmes költemény után egy rövid kiegészítés következett, azzal a  öntudatosan ironikus felütéssel: miért szép ez a versem?

- jól felhasználja a gimnáziumi tananyagot

- az érthetőség nem megy a sejthetőség rovására

- nem nagyképü, mégis elegánsan ötvözi a magas műveltséget a baszással

...

- szíven üt, ha nyakon is vágnak érte

Barlangikus Terepszemle - Kassák Klub, 1986 (fotó: Halas István)

Költészet és performanszművészet sajátos találkozása volt, mikor 1986-ban a Cserések és a Hejettes Szomjazók közös előadásának keretében meztelen férfiseggekre írta fel aforizmáit a Kassák Klubban (a vesztesnek mindig igaza van; élémény fedezékében hihető-e az arany? stb).

A rendszerváltást követő években, illetve a Hejettes Szomlyazók 1992-ben történt feloszlása után az ex Szomjazó Nagy Attilával, és Hecker Péterrel hozzák létre A Négy Nagy Gazdag elnevezésű csoportot. A csoport tagjai a Második Kortárs Magyar Epigonkiállításon, Hamburgban kezdtek együtt dolgozni (1993 december). Itt jegyzem meg, Elek Is a Majdnem Harmadik Kortárs Magyar Epigonkiállításon mutatta be 1994 januárjában az Újlak csoport Tűzoltó utcai kiállítótermében a Vasarely mamája című rajzát (dúskeblű hölgy egy szál kockás férfi ingben), s mellette egy meglehetősen elhasznált állapotban lévő vasvillát, melynek nyelére egy adidas logót nyomtatott (ennek feliratát alakította át adidasról adider-re). A Négy Nagy Gazdag első önálló kiállítását 1994-ben a Liget Galéria mutatta be Igyál Magyar! címmel, ahol a kiállítótermet Ilja Kabakov stílusában, lomtalanított bútorok segítségével a végsőkig lepusztult kocsmává alakították át, ahol a kármentő hátterében az a felirat bíztatta a vevőket egy falvédőről: Igyál komolyabban! A megnyitón sört, bort, pálinkát, és gyenge minőségű narancslét lehetett vásárolni, a három művész által átcímkézett üvegekben, mint pl.:  

Tócsázó - bő sör; Szomjas - A kis lépések és nagy tettek söre; cudar a világ pálin-ka - a többiek otthon ülő optimisták; Elrontott életem - asztal alatti bor (jó még néhány évig); Igen, miattad - cseresznyepálinka nőknek; Hüje a kormány sör; Önsorsrontó strong - 52 fok borúra is derű stb.

A Négy Nagy Gazdag:  Igyál Magyar! - megnyitó, Liget Galéria 1994 (videó: tgnoise)

A megnyitó másnapjára nem lettek eltakarítva a helyiségből az üres üvegek, és a csikkekkel teli hamutartók, így a látogatókat egy meglehetősen apokaliptikus installáció látványa fogadta: rozoga asztalok, telis-tele üres üvegekkel, felborult székek, sarokba elgurult palackok, a falakon megsárgult plakátok, a pulton tűsarkú cipő alakú műanyag kisrádió, a kármentő rácsozatán távolból küldött képes üdvözlőlapok. Az 1996-ig működő csoport további szóló kiállításain túl csoportos kiállításokon is bemutatkozott (Art Expo, Gallery by Night - 95; Médiawave 95/96), rendezett nagyszabású köztéri akciót (A szabadság meghívja a magyar művészeket a Városligetbe, 1995), és számos videóetüdöt készített.

Elek Is 1996-ban mutatta be Bibliaillusztrációit az Óbudai Társaskör Galériájában, majd 1997-ben a Bartók 32 Galériában rendezett újabb önálló kiállítást. Ez utóbbin nagy méretű, a falnak támasztott fénymásolt képek fogadták a látogatókat. A fotók többségükben Budapest lakótelepi házait ábrázolták, s csak ritka ellenpontként tűntek föl Duna parti, Belvárosi részletek. Az így bemutatott épületek tetején, mint lehetséges neonfeliratok, kerültek elhelyezésre Elek Is szlogenjei, mint: Gyönyörű alma van a zsebemben; Érzelmi gyarmat?; Fáradtnak látszol stb. A kiállítóterem küszöbét a művész egy fából épített dobogóval torlaszolta el, melynek korlátjára kukkert akasztott. A kilátó-szerűen kialakított konstrukció nem csak a belépést, és a képek közelebbről történő megtekintését akadályozta meg, de azt sugallta, e városkép utópiát egységes panorámaként kell szemlélnünk. Mint Elek Is megannyi korábbi műve, különféle intézményeknek benyújtott javaslata ez is azt feszegette, miért ne jelenhetnének meg köztereinken a politikai-, és üzleti hírdetések mellett ugyanilyen méretben, mennyiségben tisztán költészeti üzenetek?

1997-től, A Négy Nagy Gazdag feloszlása után Elek Is a Tito Quartett-tel, és dr. Máriás Bélával kezdett dolgozni, miközben egyénileg is gyakran lépett fel úgy a szombathelyi Blooms Day, mint a ráday utcai Könyvutca programjainak keretében. 2010. októberében az ÉS publikált rajzaiból egy csokorra valót, melyhez dr. Máriás írt ajánló sorokat.

Most, egy évvel halála után három budapesti kisgaléria - az Óbudai Társaskör, a Magyar Műhely, és a Liget Galéria - próbál meg betekintést nyújtani Elek Is életművébe. Munka közben az derült ki számunkra, Kada életműve jóval terjedelmesebb annál, semmint az három kisebb kiállítással bemutatható lenne. Mindazonáltal bízunk benne, az általunk bemutatásra kerülő anyagok fölkeltik a szakértők, és az érdeklődők figyelmét, és hozzájárulhatnak ahhoz, hogy elkezdődjön Elek Is életművének tudományos feldolgozása.