VISSZA A LISTÁHOZ
 
 
 
Zeke Gyula: „…just bricks in the wall…”
 

Frankl Aliona jelen képei a téglára, e ritkának még ma sem mondható városi tárgyra összpontosítanak. Ám hiába van rengeteg belőlük, a város építőköveiként már régiség-számba mennek a beton, a fémek, az üveg és a különféle műanyagok korában. Mindig is szépnek láttam őket, gyönyörködtem a tökéletes formájukban, építeni támad kedvem, ha akár egyetlen elhajított darabot is látok, a bontott tégláról – amelynek nem véletlen virágzik manapság a kereskedelme -, ma is gyermeki örömmel kapirgálom le a maltert. Olykor fél napon át állok a felújítás céljából vakolatuktól megfosztott házak előtt, és nézem, mint sütkérezik a fény a drapp, puha rajzolaton, melynek meztelensége középkori boldogsággal tölt el.
Aliona téglái azonban nem csak a forma és a technika – római korig visszanyúló – archaizmusát hordozzák, de nekünk szóló külön üzeneteket is. Rég nem elő pesti emberek rajzait, neveit, névjegyeit nézegethetjük és olvashatjuk a felületükön, megannyi megkövült levelet, amelyeknek kétségkívül a címzettjei vagyunk. Tekintélyes részük az első világháború előtti évekből való, a koravén metropolisz fiatal éveiből, minden okunk megvan hát arra, hogy megbecsüljük őket. Nincsen sok belőlük, náluk korábbi pedig alig akad. Falba vésőik végtére semmi egyebet nem akarnak közölni velünk, mint hogy a világon voltak, s e tényt a névjegyükkel szavatolják. A gesztusuk ugyan nem ok nélkül idézi eszünkbe mai társaikat, a falfirkálókat, ám e rokonságnál mai szemmel sokkal fontosabbnak tűnnek a különbségek. Nem is az öndokumentálás technikai eltérései miatt – akkurátus betűvésetek és rajzok állnak szemben festékes flakonokból odakent krix-kraxokkal -, hanem épp az indítékok sokat mondó elmozdulása okán. Szerény és sokszor bájos jeladás amott, idiotizmus és roncsolásvágy emitt.

Ám nézzük a képek keletkezésének három helyszínét! A fotóművész nem véletlenül találkozott velük épp a Múzeum körúton, az egyetem 1882-re elkészült Ásványtani Intézete, az 1898-ban megnyílt Szent János kórház, valamint az Angyalföldön 1899-ben használatba vett Huba utcai karmelita templom oldalfalain.
Mindhárom épületet a dualizmus kori középületek jellegzetes burkolóanyaga, az úgynevezett nyerstégla fedi. Gyakorta találkozunk vele így ma is a korszakban emelt kórházak, iskolák, közüzemek és -raktárak, piaci csarnokok, laktanyák vagy templomok felületein, s olcsósága, látványossága és tisztán tarhatósága miatt mára ipari műemlékké szépült gyárépületeink nagy többségének falait is ez fedi. Az elnevezése megtévesztő, hiszen fényes felülete és a közönséges tégla szilárdságát fölülmúló keménysége épp a nyerstégla magasabb hőfokon való kiégetése révén áll elő. Nem értelmetlen mindemellett, mert épp a belőle épített falfelület vakolásának szükségtelenségére utal. Bár építészeti üzenete a közfunkció látványos különbözésének hangsúlyozása volt, a valóban komoly tekintélyt sugározni kívánó középületeken már nem alkalmazták. Számunkra – és persze a firkákat, rajzokat rájuk vésők számára – mindebből annyi fontos, hogy az időjárás viszontagságait jól tűrő felülete kiválóan alkalmassá teszi az utókornak szóló üzenetek megőrzésére. E kiállítás befogadóképessége véges, aki azonban türelmes szemmel nézegeti más ilyen épületek falait, további becses üzenetekre akadhat.


A három helyszín közül a Múzeum körúti falak hordozzák a legrégibb véseteket. A téglákat itt a megépülés után – sőt, már közben is: az első följegyzés 1878-as! -, nyomban birtokba vették a lóvasút ottani végállomásának váltóőrei. Rendre a nevüket közlik velünk, olykor csak a kezdőbetűiket, az időpont gondos rögzítésével. Megtudjuk azután, hogy hányas számú váltóőrrel van dolgunk, rajzaik visszatérő motívuma az indózászló és a sínpucolásra is alkalmas váltóállító bot, s néhányuk magát az indófülkét is megörökítette. Legkedvesebb rajzomon R. J. váltóőr egy fácska mellett állva tamburmajoros mozdulattal tartja jobbjában a váltóállító botot, míg baljában a zászlóval karcsú szerelvényt indít épp. Szolga J. 1884-ben hagyta az egyik téglán beszélő nevét, NAGY KÁROLY 48-as számú váltóőr királyi nagybetűket látott méltónak alkalmazni a neve bevésésekor, őrsapka nélkül senki sem mutatkozik. A 20. század mindkét politikai pestise nyomot hagyott a falon, MARTIN LÁSZLÓ a 69. vörös dandár I. ezrede I. százada I. szakaszának tagja 1919. május 10-én véste nevét a falba a PROLETÁRFORRADALOM EMLÉKÉ-re, pár téglával odébb pedig konok nyilaskereszt mellett a BÁTORSÁG felirat olvasható.

A Szent János kórház firkái már mind a 20. századból valók. Ott a nevek és időpontok mellett a rajzok témáiban közvetlenebb a testi vonatkozás. Ámor nyilával átlőtt szíveket öreg tölgyeken is látni, ám ágyon szülő pucér nőt, kereszt árnyékában álló `Dögölj meg` feliratot és pipázó félholdat csak itt. Meglepetés számba mennek a hölgybetegek által falba vésett érzelmes versek, vajon miért gondoltuk, hogy falra a háború előtt feltétlenül csak fiatal és alsóbb osztályú férfiak firkáltak? Özv. Engelhardt Dezsőné mindenesetre 1932. okt. 1-én ott járt. Megtudjuk még, hogy `Az irgalom` már 1909. július 1-én is `A szeretet virága` volt, akadt, aki házacskát, volt, aki gőzőst, más malmot, megint más golyó lyuggatta szívet, ismét más üres ágyat tartott szükségesnek halála esetére az utókorra hagyni.
Furcsamód a Huba utcai templom téglái mozdulnak el leginkább szabadszájúság felé, vajon helyesen tesszük-e, ha épp mi hívjuk fel rá a plébánia figyelmét? Egy helyütt papsipkás alak simul pajzán pózban egy ismeretlen – tudniillik le nem rajzolt, csak sejttetett – nőalak mögé, odébb KOPASZ MARHA átlőtt szíve láttán aggódhatunk, vajon mi lett 1968-ban a dologból, a közelben Pisa Misa és Kis Buza tudatja velünk, hogy 1943. április 21-én ott jártak. BEBI, TAPI, LECSÓ, ÜKSI, VOMI, HUSI, NYÚL és TUNYA 1954-ben látogattak el a falhoz, igazi talány, vajon mi közlendőjük lehetett a `Csészeszar` felirattal. Semmiképp sem szívderítő VARGA J. vésete, amely alatt – mintha sírkövön -, kötőjellel két évszám is áll: 1965-1981. Feltűnik egy ismeretlen viking arc, feje fölött az ismert glóriával Angyal indul a kalandjaira, s odébb két – bizonyára lelkek szállítására való - repülő csészealj is látható.
Figyelmet érdemel még a vésetek írásképe. Az olykor meghatóan szép vonalvezetésű folyóírás az első világháborúval eltűnik, hogy lassan átadja a helyét a jóval egyszerűbben fölvéshető nyomtatott kis- és nagybetűnek, majd a könnyű ceruzaírásnak. A fönt említett 1981-es dátumnál korban hozzánk közelebb álló nem látható e képeken. Száz év, nem nagy idő.
Nyerstéglák Budapest falában.