Beöthy Balázs:
Pesti lányok - szelíd demonstráció*

Változó faktorok között élünk, cserélődnek a szokások, a szabályok is. A létező szocializmus idején például szinte senkinek nem volt pénze, de mindenkinek volt ideje. A nemlétező kapitalizmus idején szinte mindenkinek van pénze, de senkinek nincs ideje.

Igaz, nem változott meg minden. Itt maradt nekünk a hat órakor nyíló kiállítás munkaidő és szabadidő között lebegő szigorú szokása, ez az átmeneti pillanat. Amiben most harmincnyolc fotó néz velünk farkasszemet.

Mozgásban van a társadalmi szövet, férfiak és nők együtt formálják. Ezeket a változásokat, a társadalom plasztikus szövetében megnyilvánuló mozdulatokat hívja elő a fotográfus. Azt vizsgálja, hogyan változott a budapesti értelmiségi nők viszonya a családalapítás hagyományos formáihoz.

A Statisztikai Hivatal 2002-es adatai szerint az első házasságra lépő nők átlagéletkora 24,7 év. Tíz évvel azelőtt ez az átlag  21 év volt, korábban még kevesebb. Színezi a képet, hogy minél magasabb az iskolai végzettség, annál későbbre tolódik az esküvő időpontja.

Szabó Benke Róbert azonban nem az átlagot figyeli. Feljebb helyezi a lécet. Személyes környezetét aktivizálja, őket hozza helyzetbe, őket ábrázolja. Affirmatív stratégiát választ, szelíden gyűjti csokorba protagonistáit a menyasszonyi ruha merész vonalára fűzve őket.

A játékszabályok szerint azokat az ismerőseit örökíti meg, akik nők, elmúltak huszonöt évesek és még nincs gyerekük vagy férjük. Életformájuk kialakításán azonban már túl vannak: önállóak, otthonuk van, pénzt keresnek.

A módszer utolsó divatbemutatójának épp az inverze. Ott a modellek saját ruháikat mutatták be. Most a ruhát adja ő, a környezet többi elemét a lányok hozzák képbe. A szimbolikus kosztümöt határozottan ellensúlyozzák a megteremtett és a képeken ábrázolt életformák rekvizitumai.

Épp itt érhető tetten a lényegi elem. A sorozat személyes garanciákkal támogatott életformákat mutat fel. Nem formát bont a fotós, hanem épít – együtt a modellekkel. Közös kreativitásuk eredményei az egyes képek, a kezdeményezés és a sorozat mozzanata helyezi a fényképészt a szerző kitüntetett pozíciójába.

Élet és művészet egybevág itt, mindenki önmagát képviseli. Nem imitációról van szó, hanem intim, személyes környezetben megörökített jelmezpróbáról. Bizalmas helyzet, bizalmi viszony, amit empátiával hálál meg a szerző.

Úgy választja ki a kiállításra szánt felvételt, hogy ne csak a kép legyen jó, hanem a modell is legyen szép. Az ő szemükkel is néz. A fényképek készítésének idején kizárólag természetes fényt használ. Ezzel az egyszerű módszerrel garantálja, hogy modelljei jó színben tűnjenek fel.

A helyzet dinamikáját mutatja, hogy a harmincnyolc modell közül hatan már újabb fázisba léptek, legális duó vagy trió-formációba rendeződtek –  férj és/vagy gyerek tűnt fel a színen. A képeken tehát feltehetőleg mindannyian úton vannak – az út van ábrázolva, az átmeneti, intermediális zóna, ami egyben a kortárs, a korspecifikus mozzanat.

Ezért aztán szelíd demonstrációnak is nevezhetjük ezt a kiállítást. Szelíd, mert érzékenyen felmutatja a dolgok együttállását. Ez azonban demonstratív erejű, mert példák során keresztül érzékelteti, hogy milyen természetes lehet ma már egy nő számára is az önálló egzisztencia – mint tárgyalási alap a következő fázis koordinátarendszerében.

A kezdőbetűvé zsugorodott családnevek napján, a közelgő forradalmi évforduló árnyékában, hat és hét óra között ezennel megnyitom Sz. B. Róbert kiállítását.

* A hajadon a Pallas Nagy Lexikona szerint a még férjhez nem ment nőszemély neve. A régi magyar népszokás szerint csak a lányok járhattak hajadonfőtt, az asszonyoknak mindig be kellett takarni a fejét. Ezért hívják hajadonnak, aki még lány.

A nők az egész magyar nyelvterületen hosszú hajat viseltek, amit sohasem vágtak. A lányok neve férjhez menés előtt hajadon, ami arra utal, hogy fedetlen fővel jártak. A lányok hajukat régebben két-három, majd egy ágba fonták, és különböző színű szalagokat is tettek bele. Szórványosan a lányok több apró fonatba szedett hajukat feltűzik (Kalocsa, Sióagárd). Az asszonyok összefonott haja fejük tetejére, kontyba kerül. Ez az asszonnyá válás jelképe, ezért az asszonyt a lakodalom utolsó aktusaként felkontyolják.