VISSZA A LISTÁHOZ
RUTKAI BORI KORÁBBAN A LIGETBEN
RUTKAI BORI KÉSŐBB A LIGETBEN
MEGNYITÓ
http://www.artportal.hu/index.php?mc=3&sc=3&hir=1636#1636
http://16.capella.zettai.net/bori/bori
http://www.speckojedno.hu/
http://bori.popivan.com/bori


Rutkai Bori: A kövér terepszínű macska elviszi a háborúba az Anyámasszony Katonáját, 2005

“Mindent meg kell simogatni,
A hiénákat, a békákat is.”
(József Attila)

Kovácsné Gyapjas Betonka projekt

Tulajdonságaink nem a mi tulajdonaink, mert ők azok a kik birtokolnak minket.
Rábámulunk ezekre a tulajdonságainkra. Kiélesedik az arcuk. Tekintetük, megvillan vagy elhomályosodik, ahogy kergetőznek a belsőnket kibélelő sötétségben.
Kiélesedik az arcuk, totemek ők. A tulajdonságaink valamely állat természetét hordozzák.
Ők a mi belső háziállataink.
Egész életünk a velük való gondoskodással telik, értük élünk.
Kinéznek a szemünkön.
Szerencsés esetben olyan paradicsomi állapot uralkodik belső farmunkon, ahol békében él egymás mellett a párduc és a pincsi.
Ez a szituáció azonban elég ritka.
Nap, mint nap szembesülünk folyamatos csatározásaikról, kudarcaikról, győzedelmeskedéseikről.
Ezekről az állati, totemháborúkról, csak mint a vágyak, indulatok, és a szellem összecsapásairól  szoktunk vallani.
Este velünk alszanak el. A test akkor nyugszik meg, mikor minden állat visszahúzódik vackára, odújába.
És egy nagy közös álom takar be minket.

A kiállítás médiuma a néhai Kovácsné Gyapjas Betonka.
Amikor élete delén felfedezte teste katedrális voltát, nosza hamarjában kő elefántokat állított a kapujába, hasonlókat, amilyenek a Budapesti Állatkertet is őrzik… Ha az egyik elefánt el is aludt, a másik annál inkább őrizte a Kovácsné Gyapjas Betonkába vájt mély kapuzatot.
Kovácsné Gy. B. székesegyháznyi testében valaha felcsendült, és mái napig visszhangozó álmokat rekonstruálja ez a kiállítás.
Ezzel a szellemi és piktografikai sztriptízzel adózunk Kovácsné Gyapjas Betonka emlékének.


Rutkai Bori: A dal végen a Halálfejes Helikopterről lelőtték a Tacskó Duót, 2005