VISSZA A LISTÁHOZ
Süveges Imre és Papp Gergely írása
 

37-éves vagyok. Fényképezni gyerekkoromban kezdtem. Mindent fotóztam, amit megláttam. 19 éves korom elött egy absztrakt periódus következett, majd a 80-as évek derekától a 90-es évek közepéig nem készítettem fényképeket.
 Aztán - immár felnőtt fejjel - beiratkoztam egy fotós iskolába, hogy megtanulhassam, milyen szabályok szerint szokás a természetet fotózni. E studiumokat azonban kevésnek, túlságosan kötöttnek éreztem, mert valami mást szerettem volna: megmutatani, hogy egy olyan világ vesz körül bennünket, ami nem magától jött létre.

 2001-től kezdtem fényképezni a növények szabad szemmel még látható, de már erősen felnagyított részeit, majd októbertől a Kontakt Fotó-iskola következett, Johanes Itten színtana, s elmerültem a növényeken, pókhálókon látható vízcseppek világában. 2002-ben vettem egy nagylátószögü objektívet, amivel tájakat, fákat kezdtem fényképezni. Közben az antropozófiához közeli szerzők írásait olvasgattam, akik azt mondják, egy-egy levélben is fölismerhető az egész fa felépítése s, hogy egy vízcsöppben is benne rejlik egy egész világ. 2003: fák fotózása csillagokkal. 2003/2004 tele: a jég különleges világa; téli naplementék, mikor a befagyott Balaton jeges felületén jelenik meg egy-egy meleg szín.
Mindezek mellett visszatérően fényképezem a gombákat, növényeket, pókhálókat is, olykor különleges nézőpontokból, hogy ne feltétlenül lehessen első ránézésre is felismerni őket. Képeim többnyire napfelkeltekor este és éjszaka készülnek az ország különböző vidékein.
 Kedvenc helyem Ócsa és környéke.
 Munkám minden fázisában analóg technikával dolgozom, digitális beavatkozás nélkül.
.
.
Mészáros Gábor