Hölgyeim és Uraim!

Valami van itt, de ami nincs itt az van igazán itt. Ismerik ezt a felfedezést? Amikor az ember körülnéz, és minden, amit tapasztal, lát, szagol és érzékel az egyetlen dologra utal, amely azonban máshol van, másik térben, talán másik idôben is, más körülmények között. Vágyakozásnak hívják ezt az állapotot. És innen már nem kell nagy távolságot megtennünk a veszteségig, és a melankóliáig. Itt vagyunk, de a gondolataink máshova visznek bennünket. Meglehetősen felkavaró helyzet. Folytonos önfegyelemre kényszeríti az embert. Miért nem tépi fel az ajtót és rohan eszét vesztve abba az irányba, ahol a vágyaival való találkozást  sejti? Miért nem kezd el az ember törni- zúzni, üvöltözni, panaszkodni azoknak, akik körülveszik. Miért nem kér segítséget? Miért álldogál fegyelmezetten, miért forgatja a fejét szépen, és mosolyog szelíden? Miért állít ki valaki festővászonból akkurátusan megvarrt labdát, zászlót, függönyt, asztalterítőt? Mire sóvárog Bakos Gábor? Kevésbé érzelmesen: ha ennyire izgatja a dolog, akkor miért nem áll be tervezőnek egy szépreményű textilmanufaktúrába? Ott aztán tervezhetne kedvére szép, nagy nyomott mintákat abroszra, függönyre. Mit akar a festővászontól ez az ember?

Bizony nem többet és nem kevesebbet, mintsem, hogy a vágyairól tudjon beszélni általa. Szemérmetlen, zavarbaejtő vágyak ezek. Az ember belepirul, amint világossá lesz számára, hogy miről van szó. Bakos Gábor ezekkel a munkákkal a művészetrôl fantáziál. Az elvesztett és megvetett illúziókról. Aki festővászonból függönyt csinál és zászlót, az belekezd egy mozdulatsorba, melynek végén – ha lesz kitartása és bátorsága – képes lesz hátat fordítani a művészetnek. Annak, amelyik pipiskedésével halálra bosszantja az embert, amelyik gondolattalanságával és felszínességével cinikussá és mélyen szomorúvá változtatja az életet. Ezek a tárgyak itt egy hűvös ötlet képében egy számomra mérhetetlenül és jólesően érzelmes állapotra utalnak. Hogy kezdjük előlről az egészet. Elrontottuk, összemaszatolódott minden, művészet ürügyén összehordtunk hetet-havat, dehát azért csak van értelme az egésznek. Kezdjük újra, tiszta lappal. Legyünk feszesek és radikálisak, használjuk az eszünket. Zászló. Ránézünk, és tele lesz a fejünk gondolattal. És még szép is. Szelíd, és finom lett ez a kis szoba ettől a néhány tárgytól, nyilván mert szelíd és finom szándék van mögöttük. Morális és intellektuális felindulásában Bakos Gábor akár mehetne és éles késsel felszabdalhatná a finom múzeumok haszontalan képeit is. Bennem szövetségesére talált. Ott leszek akkor is.

Orsós László Jakab
 

Elhangzott Budapesten, a Liget Galériában 2002. június 5-én, szerdán 18 óra körül.
 

Berecz Ágnes:
Labda, zászló, függöny, abrosz /
Ball, Flag, Curtain, Table-cloth
alakított festővászon / shaped canvas
Personal Press Project (PPP), projektfelelős / project manager: Bakos Gábor
Liget Galéria, Budapest, 2002 június 6 - július 3 / June 6 - July 3, 2002

A festészet alapjai

Mi a közös egy labdában, egy zászlóban, egy függönyben és egy abroszban? Mi a közös egy labdában, egy zászlóban, egy függönyben és egy abroszban ha fehérrel alapozott festővászonból készült? Olyan mintha abrosz volna, de mégse az, mert nem tisztítható, olyan mintha függöny volna, de nem lehet se be-, se elhúzni, olyan mintha zászló, ráadásul trikolor volna, csak éppen színtelen és nem lobog, olyan mintha futball-labda volna egészen addig amíg bele nem rúgunk, akkor ugyanis nagy valószínűséggel szétesik. A Personal Press Project kiállitása használhatalan használati tárgyak, játékra alkalmatlan játékeszközök és egy szimbolikus reprezentációra alkalmatlan szimbolikus tárgy együttese.

A kiállítás tárgyai olyanok, mint a népmesei okos lány ajándéka: vannak is, meg nem is, azok is amik, de mégsem azok. A Bakos Gábor projektfelelős által jegyzett munkák láttán igazolódni látszik a bölcsesség, mely szerint nem minden az, aminek látszik: a futball-labdái, abrosza, zászlója és függönye a látszat ellenére sem mindennapi tárgyak, köznapi vagy ünnepnapi cselekvések és események kellékei, hanem műtárgyak. Műtárgyak, merthogy nem igaziak, műtárgyak, mert egy művészeti projekt részeként egy kortárs művészeti galériában ki vannak állítva és műtárgyak, mert alapozott, formázott festővászonból, azaz egy műtárgyak készítésére használt alapanyagból készültek.

Úgy tűnik a Personal Press Project és felelőse Bakos Gábor megelégelte a pre-, a poszt-, valamint a köztük lévő összes többi konceptualizmus művészet-meghatározását, éppúgy mint a "mit nevezünk művészetnek?"-kérdés institucionális magyarázatait. A Labda, zászló, függöny, abrosz című kiállítás tárgyai szubsztanciálisan műviek, azaz nem valóságosak, és művésziek. Ami pedig vesztüket, pontosabban használati értékük vesztét okozza, az ugyanaz mint ami művészetté és művivé teszi őket - a keményre száradt, alapozott festővászon, mint alapanyag használata. A fehér alappal lekent festővászonból zászló, futball-labda, abrosz és függöny olyan mint a fából készült vaskarika, sőt még csak nem is olyan, hanem az.

A PPP objektjei nyilvánvalóan nem ready-made-ek, mert egyedi darabok, nem a köznapi szférájából kiemelt, kontextusuktól megfosztott tárgyak. A kiállított tárgyakat nem pusztán a galéria tere vagy a művésznek a Lebenswelt tárgyait a művészet terébe és világába átemelő, transzcendentáló gesztusa teszi műtárgyakká, hanem anyaguk, megcsináltságuk ténye és hasznavehetetlenségük. A semmire se jó, nézésre, gyönyörködésre és elmélkedésre szánt, művészeti alapanyagokból egyedi kivitelezéssel készült tárgyakat, azaz a PPP objektjeihez hasonlóakat, a sorozat-termelésre és -gyártásra épülő jóléti társadalmakban pedig többé kevésbé egyértelműen feleltethetjük meg a tág és kellemes műtárgy-fogalommal. A projekt felelőse nem a Duchamptól Kosuthig és tovább ismerős koreográfia szerint dolgozik, hanem abroszt, zászlót, függönyt és labdákat csinál, festővásznat alapoz, majd formáz, varr és függeszt. A tárgyak helyett a festészeti matéria plasztikai használatba vételével maga az anyag transzponálódik. A fehér vászon nem befestődik, hanem szobrászi formaként formálódik, testet ölt miközben felülete fehér és üres marad. A PPP tárgyai, műtárgyai láttán mégis abszurdnak tűnik a tárgyak esztétikai és formai sajátosságairól, a projektfelelős plasztikai érzékéről és abrosz, zászló, függöny illetve labda helyett térplasztikákról beszélni.

A PPP abrosza nem egy igazi, ámde használaton kívül helyezett abrosz, azaz ready-made, de nem is egy műtárgyként létrehozott álabrosz, azaz anti-ready-made, mert túlságosan is, mondhatni archetipikusan hasonlít saját magára. A Liget Galériában nézelődve könnyen támadhat az az érzésünk, hogy egy képes nyelvkönyv kellős közepén vagyunk, ahol a tárgyak a megnevezés és az azonosítás demonstratív eszközei: a labdát látva azt mondjuk, ez labda, az abroszt látva abroszt mondunk, a függönnyel és a zászlóval ugyanígy. Vagy esetleg mégsem egy képes nyelvkönyv kellős közepén vagyunk, hanem a ready-made logikáját ki-, be és átfordító kifinomult és szellemes tárgybemutatón? Meglehet. A PPP világló (!) fehér tárgyai, amelyek láttán nem árt felidézni a projekt 1997 óta követelt "more metaphysics" kezdetű reklám-szlogenjeit, pontosan olyan fehérek mint egy porcelán-vizelde. És ha már megint a ready-made-nél tartunk, ne feledjük azt sem, hogy a Marcel Duchamp nevű művész manapság látható, kiállítható és eladható ready-made-jei egytől egyig gondos munka eredményeként megcsinált replika-tárgyak.