VISSZA A LISTÁHOZ
http://www.csodaceruza.com/vargazsofi.htm
Varga Zsófi bio - Artportal
 


 
P. Szabó Ernő: VARGA ZSÓFI RAJZAI

Meglehetősen sok kiállítást rendeznek múzeumopkban, művelődési házakban az utóbbi években. Hogy ez mennyire jár együtt a közönség izlésének változásával, azt csak sejthetjük, ahogyan azt is, hogy minden új, sajátos arculat kialakítására törekvő kiállítóhely tehet valamit ezért az esetleg csak helyi érdekű változásért. A nemrég megnyílt Liget Galériától például látótávolságon belül van a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum, míg azonban oda elmenni külön programot jelent a környék lakóinak, a galériába szó szerint az utcáról léphetnek be. Vonzó kiállítások esetén pedig alighanem a távolabb élők is tesznek némi kitérőt a galéria kedvéért. Bizonyára így van ez az első, a most kilenc éves Varga Zsófi rajzainak helyet adó bemutatóval kapcsolatban is. Annál is inkább, mivel az Új Tükörben és más lapokban már találkozhattak a kislány munkáival. Ez a kiállítás mintegy négy év terméséből ad ízelítőt, s arról győzi meg a látogatót, hogy nem csodagyerekkel van dolga, hanem egy olyan tehetséges kislánnyal, akinek tudása, technikai felkészültsége, lényegkiemelő, tömörítő, kompozíciós készsége szinte rajzról rajzra növekedik. Az első itt bemutatott rajz, az 1979-es Mindenféle történés laza, az elemeket egymás mellé rendelő szerkezetével, a felület egészét betöltő vonalhálójával arról a sajátosan naív, a világra rácsodálkozó szemléletről beszél, amely erre az életkorra jellemző, s amely számolatlanul termi a kitűnő rajzokat. Azután fokról fokra koncentráltabbá válik a mű, egyéni lesz a stílus. A groteszk, szálkás vonalakból formált figurák, jelenetek mára összetéveszthetetlenek lettek, meglepően érett szemléletről, biztos rajztudásról beszélnek. A legkifejezőbbek, legerőteljesebbek azok, amelyek a saját környezetben megélt élményeket dolgoznak fel (Máté esete a darázzsal, Macskajáték, Párnacsata). Az utóbbi időben akvarelleket, linómetszeteket készít Varga Zsófi - s ha azt nehéz is megjósolni, hogy a néhány év múlva beköszöntő kamaszkorban mennyit őriz meg világlátásából, az biztos, hogy ez az iskolázás nem válik kárára.

(Új Tükör, XX.évfolyam, 26.szám, 1983. június 26)

 

„…Akit a művészet titkai izgatnak, annak azt mondanám: jöjjön el Varga Zsófi tárlatára. A helyszínen rajzoló kislány láttán megbizonyosodhat arról, hogy ezek a munkák valóban egy kilencéves gyerek művei. De a rajzok is ezt tudatosítják: Zsófia nem csodagyerek, aki korát meghazudtolva úgy rajzol, mint a felnőttek. Zsófia a gyerekek stílusában és modorában alkot – műveket… Nem tudhatjuk, a kis Zsófiából művész lesz-e felnőttként is, csak azt mondhatjuk: most olyan szép grafikákat készít, amilyeneket jó művészek közül sem sokan tudnak…”
    (Vadas József: Turmix – Élet és Irodalom, 1983. június 10.)