"Eike öt szabályosan egymásbarakott tetejű dobozból és egy képpel felfelé fordított TV-ből álló installációjának lényeges vonása, hogy bárhol, bármilyen méretben, (bizonyos szabályt követve - a dobozok felső peremei egy hiperbola pontjaira illeszkednek) megismételhető; a legkisebb doboz méretét a monitor, a legkülső legnagyobbét pedig az ember magassága szabja meg. Az installációba belelátunk, de bele nem léphetünk; a dobozok anyaga (pozdorja) hangsúlyozza azt, hogy ez a munka nem szokásos műtárgyként szemlélendő, bármily precízen is van megalkotva, egy rendszernek (ideiglenes) modellje, hogy ez a mű jelöl valamit, nem a tárgyiasságában rejlik az üzenet (...)
A(z idő) piramis csúcsában a jelen ölt testet, a monitoron a jelen eseményeit, a jelenünket, pontosabban a jelenünk képét láthatjuk - a dolgok mindig is a jelenben történnek -, de paradox módon pont a jelenhez nem juthatunk el, el van tőlünk zárva, a fal elhatárol. Az itt és most megragadhatatlansága manifesztálódik.
    Ezt a munkát kiegészíti a kiállítóterem falán levő - hagyományosnak éppen nem nevezhető - számítógépes grafika, ami nem más, mint egy program; az amit "leír" itt nem látható, csak tudható, hogy az a végtelen jele.
    A harmadik, a kiállításhoz tartozó munka pedig semmilyen formában nincs jelen, ám ez a jelen-nem-levés része az egész koncepciónak, hiszen ez bárhol lehet és van is másutt. Ez egy olyan számítógépes grafika (eredetileg egy négyzet), aminek programját valaki a Föld bármely pontján - feltéve, hogy van számítógépe és telefonvonala - elindíthatja és minden egyes belépéssel gazdagszik a grafika(...)
    Eike mindhárom munkája - a megjelenés három szintjén és különféle racionális(nak vélt) eszközök révén - a végtelent célozza, viszont szinte a választott eszközök hordozzák magukban a korlátokat is (...)
    Ám hiába minden kapálózás, törekvésünk az egyetemes kommunikációra, a végtelenségre csak sóvárgás marad. Hiszen tudjuk - akár az Ikarosz és Daidalosz (aki - jelenleg nem éppen mellékesen - labirintust épített) történetébôl; hogy az ember (halandó/véges mivoltából fakadóan) végtelenre vágyása végülis emberellenes - vagy a halál vagy/illetve a megistenülés lesz a vége (...)
 
 

THIS WORK ON AN OTHER SITE

184. LANDING STRIP - Eike
- installation  /wood-fibre sheets, video/

Eike’s Landing strip -- to return to the visual image -- is like a negative (hollow) mountain temple (a zikkurat -- the landing strip of gods, at the same time, a monument of man’s striving upwards to the skies) turned upside down, or a pyramid, the ‘runway’ of the deified king. And while those things were made of durable materials (for the Eternal Being), Eike chose an ephemeral material deliberately. If Eike’s landing strip is a zikkurat turned upside down -- for we have no reason not to be reminded of Babel’s tower, the monument of the chaos of communication, when we see this work -- the inner temple of which (in our case the TV set) is at the bottom, then would not an attempt at creating order in this chaos mean turning inside out what has been turned inside out before?

(Tatai Erzsébet: Eike/ Leszállópálya, BALKON 94/12, 29.p )